gyógyszerészet

2021.02.02. 14:00

Létszámhiánnyal küzd a patikák nagy része a Jászkunságban

Nagyon keresettek, mégis kevés a gyógyszerész. Megyénkben is küzdenek a patikushiánnyal nemcsak a kisebb településeken, de még a városokban is. Bár a KSH adatai szerint az 1980-as évek óta folyamatosan emelkedik a végzett hallgatók száma, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a friss diplomások nem a közforgalmú patikákban helyezkednek el.

Molnár-Révész Erika

A szolnoki Szent István Egészségház és Patika is sokáig keresett gyógyszerész munkatársat. Képünkön Major Mónika szakasszisztens szolgál ki egy vevőt

Fotó: Mészáros János

– Még csak jelentkező sincs, pedig évek óta keresünk patikust – panaszolta dr. Kátai Irén, a karcagi Berek Patika tulajdonosa. Szinte minden felületen meghirdették már az állást, de mégsem találnak végzett gyógyszerészt. – Pedig sürgősen szükségünk lenne rá, mert hamarosan megüresedik az egyik státusz. Jelenleg ketten vagyunk, de még így is elkelne a segítség – tette hozzá a szakgyógyszerész.

– Mi is több éven keresztül kerestünk munkatársat, mielőtt jelentkeztek az állásra – ezt már a szolnoki Szent István Egészségház és Patika szakgyógyszerésze, dr. Kapitány Mónika mondta. Hozzátette, így vele együtt már két gyógyszerész dolgozik a patikában, ami nagy segítséget jelent a napi munkában.

A Magyar Gyógyszerész Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének jelenleg kétszáznegyvenegy tagja van, melyből hetvenkilencen hatvan év felettiek.

– A 2019-es adatok alapján Magyarországon a közforgalmú és fiókgyógyszertárakban körülbelül ezerkilencszázzal dolgoznak kevesebben, mint amennyi ideális lenne – vázolta a helyzetet kérésünkre dr. Dobos Józsefné dr. László Erika szakgyógyszerész, a Magyar Gyógyszerészi Kamara megyei szervezetének elnöke.

– Ez a szám arányait tekintve Jász-Nagykun-Szolnok megyére is igaz. A jövőre nézve elmondható, hogy a lakossági gyógyszerellátás jelenlegi gyakorlatához képest egészségpolitikai elvárás, hogy a gyógyszerek kiadásánál a jelenleginél nagyobb arányban vegyenek részt gyógyszerészek – tette hozzá a szakember.

A kamarai elnök arra is kitért, hogy jelenleg jogszabály írja elő, milyen esetekben kell diplomával rendelkező patikusnak részt venni a gyógyszerkiadásban. Többek között akkor, ha egyszerre ötnél több készítményt vált ki a vásárló, vagy fennáll a súlyos mellékhatás lehetősége, illetve a fokozottan ellenőrzött szerek kiadásánál.

– Talán kevésbé ismert kifejezés a gyógyszerészet esetében, hogy ez nem egy szakirány, hanem egy hivatás. A fiatalok körében sajnos nem tartozik a „slágerszakmák közé”, még úgy sem, hogy a frissen végzett diplomások pillanatokon belül el tudnak helyezkedni a közforgalmú gyógyszertárakban – mondta az elnök.

A szolnoki Szent István Egészségház és Patika is sokáig keresett gyógyszerész munkatársat. Képünkön Major Mónika szakasszisztens szolgál ki egy vevőt
Fotó: Mészáros János

Dr. Dobos Józsefné dr. László Erika szerint a pályaválasztók körében valószínűleg azért sem tartozik a népszerű szakmák közé, mert a gyógyszerészkarokon még mindig osztatlan formában zajlanak a képzések, így a legjobb esetben is minimum öt év szükséges a diploma megszerzéséhez. Hozzátette, a helyzetet az is nehezíti, hogy sokan nem látnak bele a szakma hátterébe, és nem tudják, hogy valójában mit is csinál egy gyógyszerész.

Emellett ez a pálya sok lemondással is jár a kötött munkaidő és az ügyeletek miatt.

– Fontos feladatnak tartom a gyógyszerészi hivatás népszerűsítését minél szélesebb körben. Éppen ezért már hagyományszerűen minden évben körbevezetünk óvodás és kisiskolás csoportokat a gyógyszertárunkban, hogy mesével, játékkal mutassuk be szakmánkat a felnövő nemzedék számára. A végzős, pályaválasztás előtt álló gimnazistáknak pedig előadásokat tartunk.

Tudjuk, hogy ezen munkánk gyümölcse több év múlva érhet be, de reméljük addig is a legjobbakat.

A gyógyszerészi hivatást elsődlegesen egészségpolitikai céllá kell tennie a döntéshozóknak – hangsúlyozta a Magyar Gyógyszerészi Kamara megyei szervezetének vezetője.

Egyre keresettebbek a szakemberek

Mint azt dr. Dobos Józsefné dr. László Erika szakgyógyszerész elmondta, a közelmúltban jellemző volt, hogy a frissen végzett diplomások gyógyszergyártó cégeknél helyezkedtek el. Ugyanis egy közforgalmú gyógyszertár nem tudja biztosítani azokat az előnyöket, melyeket a nagyvállalatok igen.

– Ez a trend változóban van, mert a törvényi szabályozások ma már nem kedveznek annak, hogy a cégek végzett gyógyszerészeket alkalmazzanak gyógyszerlátogatóként. Azonban a kis és nagy hazai gyártókat tömörítő MAGYOSZ közlése szerint a diplomás státuszok tizenöt-húsz százalékát diplomával rendelkezőkkel kívánják betölteni. Másrészről szakmánk szépsége, hogy a megszerzett diplomával számtalan területen elhelyezkedhetünk, például a kozmetikai iparban, a nagykereskedelemben és a kutatás-fejlesztésben is – sorolta a szakértő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában