Munkálatok

2021.03.08. 17:25

Korszerűsítik az idősek klubjának épületét Kunszentmártonban

Felújítják a kunszentmártoni idősek klubjának otthont adó épületet. Bár még csak néhány hete vette át a munkaterületet a kivitelező cég, mégis jól haladnak a munkálatok. Mivel teljes körű korszerűsítésről van szó, így egyelőre a bontási folyamatoknál tartanak. A közel százötvenmillió forintból megvalósuló beruházás a következő tél végére készül el.

P. Pusztai Nóra

Ottjártunkkor is dolgoztak a munkások a bontáson. A beruházás még csak az első szakaszánál tart, a következő tél végére készülhet el. A tervek között szerepel egy akadálymentesített mosdó kialakítása is

Fotó: Nagy Balázs

Az idősek klubja rendezvényeknek és foglalkozásoknak is helyet biztosít, viszont az elmúlt időszakban annyira leromlott az ingatlan állapota, hogy nem tudták a megfelelő körülményeket biztosítani. Közel öt éve pályáztak először a felújításra, de igényüket első körben visszautasították.

– Információnk szerint sokan adtak be hasonló típusú pályázatot. A források felszabadulásával 2019-ben újra megpróbáltuk, hogy támogassák a nappali ellátás fejlesztésére irányuló projektet, végül tavaly májusban értesítettek, hogy megnyertük a százharmincegymillió forintot – részletezte a folyamatot Wenner-Várkonyi Attila polgármester.

Ottjártunkkor is dolgoztak a munkások a bontáson. A beruházás még csak az első szakaszánál tart, a következő tél végére készülhet el. A tervek között szerepel egy akadálymentesített mosdó kialakítása is
Fotó: Nagy Balázs

Az első közbeszerzési eljárást érvénytelenné kellett nyilvánítani, hiszen túl magas összegekről szóltak az ajánlatok. Végül az önkormányzat tizennyolcmillió forint önerőt is biztosított, így a második körben megtalálták a kivitelezéssel megbízható céget.

– Hatalmas összegről van szó, ami egyrészt az építőanyagárak és munkabérek növekedése miatt is tapasztalható, mindemellett viszont valóban komoly átalakuláson esik át az épület – hangsúlyozta.

Az ingatlan szerkezetét általánosan felújítják és teljesen akadálymentesítik, korszerűsítik a hőtechnikát, kicserélik a nyílászárókat és szigetelik a tartófalakat. A burkolatot helyreállítják. Akadálymentes mosdót alakítanak ki, de az ajtóknál is figyelnek, hogy a látogatók könnyedén közlekedhessenek kerekesszékkel, rámpát is építenek.

– Látszik, hogy a falak felnedvesedtek, ennek megoldása a tervek között szerepel, ahogy a helyenként kritikus tetőszerkezet kijavítása is – foglalta össze a városvezető, aki arra is kitért, hogy energiahatékony fűtési és melegvíz-ellátó rendszert építenek ki, valamint napelemeket is telepítenek. Az udvar is megszépül, új kerti bútorok biztosítják majd a kényelmet a város időseinek.

– Bízunk benne, hogy a szolgáltatást igénybe vevők létszáma is megnövekszik a felújítás következtében – tette hozzá a polgármester.

Az elnyert támogatásból személygépjárművet is vásárolnak, amivel a főtt étel kiszállítását végzik majd. Kungyalutól kezdve a tanyavilágon át, de a városon belül is házhoz viszik az ebédet.

– Jelenleg melegítőkonyha a volt gimnázium épületében működik, ott adagolják a Szarvasról érkező ételt, illetve készítik elő a szállításra. Ha még tart a beruházás, de már a korlátozásokat enyhítik, akkor a klubfoglalkozásokat a Szabó Gyula Művelődési Központ hátsó termében tartják majd meg – utalt a működésre Wenner-Várkonyi Attila.

A fecskékre is gondolnak

Számtalan fecskefészek sorakozik az idősek klubjánál, a tető alatt.

– Egy lakos, Fehér József vetette fel, hogy a madarakról is gondoskodnunk kellene. Szeretnénk, ha megmaradnának, így beszereztünk műfészkeket és pelenkákat. Konzultálunk a kivitelezővel is, hogyan oldhatnánk meg a helyzetet – mondta Wenner-Várkonyi Attila, Kunszentmárton polgármestere.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában