Máig nem tudni pontosan, hol állt a főügyész egykori otthona

Dr. Kele József jogász, árvaszéki ügyész, vármegyei tiszti főügyész, ahogyan a dr. Cseh Géza főlevéltáros által a megyei levéltár archontológiájában, vagyis tisztviselői névjegyzékében szerepel, 1863-ban született Jászfelsőszentgyörgyön és 1929-ben hunyt el Szolnokon.

Az önmagát egész életében elkötelezett jásznak valló patrióta apai ágon német származású volt, nagyapja 1845-ben települt Jász­berénybe. Családnevüket jászfelső­szentgyörgyi jegyzőként szolgáló apja, a szabadságharc huszár kapitánya még 1881-ben változtatta Klégerről Kelére.

Édesanyja, Kovács Ilona, a jászjákóhalmi jegyző leánya ellenben tősgyökeres redemptus, vagyis a jászkun önmegváltásban tevékeny részt vállaló ősök öntudatos leszármazottja volt, fia tőle is örökölhette harcos jász öntudatát.

Diáktársaival dobták a Zagyvába a jelvényt

A nagy múltú és tekintélyű jászberényi gimnázium elvégzése után az egri érseki jogakadémián, Kassán és Budapesten szerezte meg jogászi képesítését, s ezt követően egész életében a vármegyét szolgálta. Jegyző, árvaszéki ügyész, végül vármegyei tiszti főügyész lett. Utóbbi, 1913-as nyugdíjazásáig viselt hivatalát az 1905-ös nevezetes nemzeti ellenállás idején nyerte el, amikor a magyar vármegyék tengelyt akasztottak még magával a királlyal is.

De az uralkodóházzal szembeni, markánsan függetlenségi párti meggyőződésének már diákkorában is tanújelét adta, amikor a József nádor jászberényi látogatásának emlékére emelt oszlopról diáktársaival levette és a Zagyvába dobta a Habsburg-ház jelvényét, a kétfejű sast.

Visszaszerezték volna a megváltás összegét

Nemzeti érzülete ugyanakkor nem akadályozta meg abban, hogy amikor az első világháború kitörésével szorult a kapca, túl az ötvenen önként beállt katonának, s szolgálatát a háború végén többszörösen kitüntetett századosként fejezte be. Életének talán legmaradandóbb alkotása nem tisztviselői múltja, vagy háborús vitézkedése jelentette, hanem egy reménytelennek tűnő, de mégis majdnem célhoz érő küzdelme adta.

Hild Viktor régésszel, újságíróval karöltve – akinek a háza emléktáblával megjelölve ma is áll Szolnokon – megpróbálták a Jászkunságnak visszaszerezni azt a hatalmas, az ország éves jövedelmének negyedét kitevő összeget, amivel a Habsburgok által a német lovagrendnek törvénytelenül eladott jászkunok kétszáz évvel korábban megváltották magukat. Kele József ennek érdekében jelentette meg 1903-ban a Jász-Kunság megváltása című, máig haszonnal forgatható, ötszáz oldalas művét, és a következő évben az ő elnökletével tartottak a jászkun települések képviselői erről gyűlést Jászberényben.

Ettől kezdve beadványokkal és küldöttségek menesztésével próbálták elérni, hogy az országgyűlés és az uralkodó elismerje a kártérítés jogosságát.

Ha nincs háború, nem kizárt, hogy talán sikerrel is jártak volna, mert a Wekerle-­kormány és az országgyűlés érdemben foglalkozott az üggyel, míg a kitörő vihar el nem sodorta az egész kezdeményezést.

Értékes gyűjteményt őrzött szolnoki házában

Ezek után áttérve a keresett szolnoki ház történetére, arról annyit tudunk, hogy a részben a Jászságban, részben Szolnokon élő Kele József az akkori Tomory úton, a mai Mártírok útján levő házban lakott.

Dokumentumok híján annyi támpontunk van róla, hogy az 1919-es megpróbáltatásait leíró Kele főügyész szomszédjaként említ egy ma is nagy valószínűséggel azonosítható malomépületet.

Ebben a házban őrizte értékes könyvtárának, fegyver-, érem-, képeslap- és pipa­gyűjteményének nagy részét, amit az őt halálra kereső vörösök annak rendje-­módja szerint ki is raboltak. Megmaradt gyűjteménye, 1917-ben kelt végakarata szerint, a Jász Múzeumba került. Ő maga, szerencséjére, nem jutott Szamuely karmai közé, mivel akkor a Jászságban rejtőzködött, így elkerülte a számos kivégzett szolnoki polgár és katonatiszt sorsát.

Sírja ma is fellelhető a Szent Imre temetőben

Bár üldöztetése, a vérengzés és a fosztogatás élete végéig fájó emléke volt, aminek hatására 1926-ban részben személyes élményei és a szemtanúk visszaemlékezései alapján megírta a Vörösök Szolnokon és a Jászságban című könyvét, ez nem akadályozta meg abban, hogy ingyen ellássa az 1919-es atrocitásokban vétkes szolnoki munkások jogi védelmét.

Amint azt Sugárné Koncsek Aranka helytörténész a dr. Bathó Edit által szerkesztett Redemptio folyóiratban megörökítette, Kele Józsefet, aki megszervezője, majd parancsnoka lett az 1885-ben alakult Szolnoki Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, halála után a szolnoki városháza udvarában lévő tűzoltószertárban ravatalozták fel és ott búcsúztak el tőle a várost, az ügyvédi kamarát és a tűzoltóságot képviselő pályatársai. Majd a tűzoltókocsira helyezett koporsót gyászmenet, gyászindulót játszó fúvószenekar a rékasi rámpáig kísérte.

Míg a gyászmenet haladt, Szolnokon állandóan szólott a tűzsziréna, majd koporsóját autóval szállították Jászberénybe, s az „egyik legkiválóbb jász vezér” sírja ma is látható a Szent Imre temetőben.

A gimnáziumnak adományozta berényi kertjét

Kele József gyermekeket nem hagyott hátra, magángyűjteményének megmaradt darabjai a Jászberényi Jász Múzeumba kerültek, jászberényi kertjét a gimnáziumnak adományozta. Egykori szolnoki otthona reményeink szerint még ma is megvan, feltehetően azonos a RepTár közelében álló, a környék legrégibb épületének számító eklektikus épülettel.