Búcsú a szolnoki főiskola volt tanszékvezető docensétől

A korábbi évtizedekben Szalóki András nevével elsősorban gazdasági terület kapcsán lehetett találkozni.

Jászberényben született, 1943-ban. Édesapja közgazdász, édesanyja pedagógus volt, a szülők hat fiútestvért neveltek fel. Közülük András 1959-ben kereskedőtanulóként kezdte a szakmunkásképző iskolát.

„Akkoriban olyan öreg mesteremberek éltek és tanítottak bennünket, akik még a háború előtt tanulták meg, hogy mi is az a kereskedelem”, emlékezett fiatal tanuló korára egy korábban vele készült interjú kapcsán. Vélhetően e számára sikeres tapasztalás segítette a továbbtanulását. A Budapesti Corvinus Egyetem jogelődjénél, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen kereskedelmi diplomát szerzett, és a doktori disszertációját is e témából írta a Közgáz-on, „Az áruforgalom gazdaságtana” címmel.

Ezek után nem véletlen, hogy szakmai pályafutását a munkaerő-piacon is kereskedelmi területen kezdte. Hamarosan a MESZÖV-nél, valamint a Tiszavidék Szövetkezeti Közös Vállalatnál is vezetői munkakört töltött be, majd később a Kelet-Magyarországi Tüzép Rt. vezérigazgatója volt. Ezt követően, 1998-tól a Szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolán, illetve a jogutód Szolnoki Főiskolán kereskedelmi tanszékvezető docensként dolgozott, és több mint húsz éven át sok fiatal kereskedelmi szakember képzését irányította, kereskedelmi menedzsmentet tanított. A főiskola Alma Mater-díjával tüntették ki.

Mindeközben a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének huszonöt évig a tagja, 2001 és 2007 között elnöke volt. Munkásságáért Közgazdász-díjat kapott.

„Mindig is vonzott a szakmaiság, itt naprakész ismereteket lehet szerezni, és erre szükség is van” – nyilatkozta korábban az MKT-hoz fűződő kapcsolatairól. Majd hozzátette: „Kiváló emberek gyűltek itt össze, akiktől sokat lehetett tanulni. Nem is csupán a szakmai rendezvényeken, de még a névnapokon és a közgazdászbálokon is gyakran módot találtunk, hogy a szakmáról beszélgessünk. Ez számomra azért is volt fontos, mert nem szakadtam el a gyakorlattól...”.