Régi fotókból készíti egyedi képeslapjait a szolnoki gyűjtő

– Emlékszem, még 1954-ben iratkoztam be egy bélyegszakkörbe, innen kezdődött minden. A tervem később az volt, hogy a gyerekeimnek adjam át a bélyegeimet, mert úgy tudtam, hogy idővel nagy értékük lesz. Ám sajnos nem így történt, az értékük inkább lefelé haladt, mintsem felfelé. Végül képeslapgyűjtésbe kezdtem, amikor egy-egy szebb példányt találtam – avatott be szolnoki és megyei kollekciójának hátterébe Nagy Géza, aki mint mondja, immár hatvanöt éve gyűjti a régen élt személyeket, ikonikus épületeket és a hajdani életképeket megmintázó postai dokumentumokat.

Szerényen meséli, hogy az elmúlt évtizedekben megannyi egyedi darabbal gazdagodott a repertoárja, így mára több mint 1800 darabos összeállítással rendelkezik.

Az albumokba rendezett, gondosan válogatott lapok között még ma is megtalálni gyűjteménye első darabját, mely a szolnoki Gorove utca Madaras-házát ábrázolja. Megtalálhatók emellett a múlt század jelentős helyi eseményeihez fűződő képek is. A megsárgult emlékeken felsejlik a tabáni lét, benne az 1970-es árvíz egy pillanatképével, de feltűnik Szolnok utolsó fiákeresének, Tasi Józsefnek az alakja egyaránt. Míg a vaskos album egy másik oldalán az 1956-os forradalom kitörése előtti napra szervezett tömeggyűlés mozzanata látható, melyet a Damjanich János Múzeum előtt örökített meg valaki.

– Ahhoz, hogy begyűjtsem a legkülönfélébb szolnoki és megyei képeslapokat és régi fotókat, több tízezer kilométert utaztam az elmúlt hatvanöt évben. Az országban ugyanis számos helyen tartanak rendezvényeket, börzéket, ahol találkozhatnak a gyűjtők. Például Kecskeméten, Szegeden, Siófokon, Keszthelyen, Kaposváron, Pápán, Szombathelyen, de Sopronban és Győrött is. Győrben az egyetemi székházban szervezik a programokat. Itt már törzsasztalom is van – mosolyodott el a férfi.

Nagy Géza arról is beszámolt, hogy megyei gyűjteményét a Damjanich János Múzeumnak adná. A vágya az, hogy kollekciója ne kerüljön el Szolnokról. Évek, évtizedek múltával ugyanis dokumentumai segítségével bármikor visszakereshetik az érdeklődők az egyes térségi települések hajdani pillanatképeit. A gyűjtőtől azt is megtudhattuk, ő maga is gyakran készít képeslapokat: 9x14 centiméteres alkotásait kartonra viszi és kézzel színezi.

– Első világháborús szolnoki csatajeleneteim is vannak eredeti képeslapokon. Itteni lapot egyébként ritkán lehet találni a városban – mutatta be gyűjteményének további részeit a szakértő.

– Jellemzően távolabbi településekről kerültek vissza mind a megyeszékhely képeslapjai, mind pedig a megyei lapok. Van egy kisújszállási lapom is, amelyet a régmúltban Ausztriába címeztek. Ezt a darabot például Budapestről vásároltam – taglalta.

Nagy Géza, mint mondja, fáj a szíve, hogy napjainkban kevesek érdeklődnek a képeslapok iránt. A számítógépes technika fejlődése ugyanis mára túlmutat azokon. Ő azonban alig várja, hogy ismét beinduljanak a börzék, amelyeken újra gazdát cserélhetnek az olykor páratlan szépségű és minőségű dokumentumok.