A legelső újkori olimpia szolnoki hősére emlékeztek

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2006-ban vette nyilvántartásba Kellner Gyula nyughelyét, amely azóta a Nemzeti Sírkert részeként oltalom alatt áll, védettséget élvez. Korábban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár részéről Bojtos Gábor főlevéltáros és csapata is több alkalommal rendbe tette a szolnoki Kőrösi úti (belső) református temető 3. parcellájában álló sírt, illetve a nem túl régen ültetett kerti virágokat látva, vélhetően a leszármazottak is gondoskodnak a hantról. Megnyugtató tehát, hogy akadnak, akik nem felejtenek. No, de kire is kellene emlékezni Kellner Gyula személyében?

A sportember 1871. április 11-én született Budapesten, egy régi nyomdászcsalád gyermekeként. Fiatalon kezdett el élénken foglalkozni a sporttal. Birkózott, úszott, kerékpározott, tornászott és súlyt emelt. A rövidtávfutással és a gyaloglással is próbálkozott, majd hosszútávfutó lett. Előbb a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK), majd a Budapesti Torna Club (BTC) tagja volt.

A gyermekcipőben járó magyar sportélet hat kiválósága 1896 áprilisában útra kelt Athénba, a sport őshazájába, hogy az újjáéledt olimpiai játékokon Magyarország színeit képviselje. A kevés reménnyel kecsegtető sportvállalkozás váratlanul szép eredményeket hozott.

Hajós Alfréd a 100 és 1200 méteres úszásban olimpiai bajnok lett. Dáni Nándor 800 méteren a második helyen végzett, Szokoly Alajos a 100 méteres síkfutásban harmadik lett. És ugyancsak harmadikként hirdették ki az akkor még a BTC-ben sportoló Kellner Gyulát is, aki ugyan negyedik futóként ért a célba, de az előtte beérkező görög Belokast kizárták, mert a Marathonból az athéni stadionig tartó 42 kilométeres táv egy részét egy lefüggönyözött kocsiban tette meg.

Kellner sikerét felértékeli sporttársának és barátjának, Hajós Alfrédnak a visszaemlékezése: „Hogy milyen nagy eredmény volt szegény Kellner barátom teljesítménye, csak az tudja méltányolni, aki ismerte az akkori sportviszonyokat. A világ minden tájának a leghíresebb atlétacsillagai adtak Athénban egymásnak találkozót és a mi Kellner Gyulánkat csak a két görög, Loys és Vassiliakos tudta megelőzni. A hegyoldalba vájt csodaszép stadiont zsúfolásig megtöltő közönség valósággal megittasult a boldogságtól, de a magyar fiút is győztesként ünnepelte. A marathoni futás a görögök nemzeti sportja volt” – ekképp a korabeli hír.

Az 1896-os olimpián a versenyzők babérkoszorút kaptak, az elsők és a „kiválasztottak” pedig a mecénásoktól pénzadományt vagy értékes tárgyakat. Kellner Gyula például III. György görög királyi hercegtől egy aranyórát vehetett át.

A maratoni futás győztese Loys, ideje 2 óra 55 perc, a második Vassiliakosé 2 óra 58 perc, Kellneré pedig 3 óra 2 perc volt. A negyedik, ötödik és hatodik helyre is a terepet jól ismerő görög versenyző érkezett be, a hetedik pedig egy francia futó volt. Máig is ez az egyetlen magyar olimpiai „érem” maratonfutásban.

– Szegény „Papus” szíve talán ebbe a futásba rokkant bele – nyilatkozta lapunk egy 1977-es számában Kellner Gyula unokája, özv. Balogh Lajosné, Koczka Ottilia, aki Szolnokon, a József Attila úton élt.

– Sokat betegeskedett és idős korára költözött végleg Szolnokra. Itt laktak szemben, a Markotányos utcában. Apám Koczka Pál, a Tóth Ferenc utcai patika vezetője volt. Anyám pedig Kellner Erna Dél-Magyarország teniszbajnoknője lett. Még az ötvenes években is ütötte a labdát a Szolnoki MÁV-pályán. Az ő testvére pedig Késmárky (Kellner) Kornél, a húszas-harmincas évek magasugró fenoménja volt. Az 1896-os olimpiára visszatérve Gyula nagypapa sokat méltatlankodott a görögök sportszerűtlensége miatt. Nagy szegénységben halt meg; egy éjjel megállt a szíve. Édesanyám még Hajós Alfrédnak is írt levelet segélyért – nyilatkozta negyvennégy éve a Kellner unoka.

– A pontos okokról, hogy miért éppen Szolnokra költözött a fővárosból Kellner Gyula, nem tudni – tárta szét kezeit a pénteki sírgondozás, koszorúzás után Gutai István. – A levéltárban sem találtunk erre utaló dokumentumokat. Szóbeszéd járja, hogy talán a városunkban akart volna új nyomdát nyitni. E tekintetben van még kutatni valónk. Mindenesetre az olimpiai harmadik helyezett Szolnokon élte utolsó éveit, itt hunyt el, itt lett eltemetve, mi pedig, akik itt élünk, úgy tekintünk rá és az emlékére, mintha szolnoki lenne – hangsúlyozta.

Hasonló gondolatokat fogalmaztak meg az idei sírhelygondozó kis sportos csapat tagjai is, Rózsa József Sportcentrum-igazgató, Barabás Botond színházigazgató és Mészáros Géza, az Új Néplap újságírója is.

„A mai sportolóközönség és a versenyzők jól teszik, ha gondolatban leveszik a süvegüket Kellner Gyula sírjánál és egy néma perccel áldoznak a magyar sport hőskorának” – nyilatkozta mindezt a „szolnoki olimpikon” 1940. július 28-án bekövetkezett halála után barátja, Hajós Alfréd. Igaz. És mi meg is tettük, amit megkövetelt tőlünk...