Testvértelepülési találkozó

2021.08.10. 16:30

Erdélybe utaztak a rákóczifalvai kézilabdás és focista gyerekek

Testvértelepülési találkozón vettek részt a rákóczifalvaiak. Az Erdélyben, Bihar megyében található Szalacs szoros kapcsolatot ápol a várossal.

Kovács Berta

Az utánpótláskorú sportolók a szalacsi világháborús emlékművet is megtekintették

Forrás: Beküldött fotó

Fotó:

Nyaranta szokták megtartani nagyszabású rendezvényüket, melyen falvaiak is részt szoktak venni. Tavalyelőtt például művészeti csoportok mutatkoztak be, idén pedig a háromnapos Szalacsi Nyári Vásáron utánpótláskorú labdarúgókat és kézilabdásokat vártak. A falvai különítmény is élvezhette a július harmincadika és augusztus elseje között megrendezett nagyszabású nyári szalacsi rendezvény forgatagát. Bérelt busszal utazott ki a főként utánpótláskorú sportolókból álló kis csapat.

A kézilabdás lányok és focista fiúk lelkesen vetették bele magukat a kinti mérkőzések adta kihívásokba. Legnagyobb sikerüket azonban nem is a meccseiken aratták, hanem az azt követő, remek hangulatú megmérettetések egyikén. A kézilabdás lányok ugyanis részt vettek a helyi iskola udvarán megrendezett aszfaltrajzversenyen, ahol olyannyira ügyesnek bizonyultak, hogy meg is nyerték azt.

A három szalacsi nap során a programkavalkád mellett volt idő megismerkedni a helyi nevezetességekkel, látnivalókkal is, melyekre a házigazdák kalauzolták el a csapatot.

Az utánpótláskorú sportolók a szalacsi világháborús emlékművet is megtekintették
Fotó: Beküldött fotó

A rákóczifalvaiak szemszögéből a találkozó egyik jelentős fénypontja volt, amikor átadtak egy több mint százhúsz éves szerkocsit az Ottományban található tűzoltómúzeumnak. A kéziszivattyús kocsit annak idején a kadétok használták, ezen gyakoroltak, de ha szükség volt rá, élesben is bevetették. A régi eszköz meglehetősen rossz állapotban volt, fel kellett újítani, amire ezúttal is Rákóczifalván került sor. Balázs Antal restaurátor keze nyomán a szer ismét régi fényében ragyog.

A szalacsi programon a falvai önkormányzat is képviselte magát dr. Túróczi Imre polgármester vezetésével.

– A járványhelyzet után felelevenítettük, megerősítettük kapcsolatunkat testvértelepülésünkkel – számolt be róla a polgármester. – A településeken működő vállalkozások jó gyakorlatát is bemutattuk egymásnak. Kapcsolatunkat erősíti, hogy adtunk be közösen egy pályázatot is.

Régóta kapcsolatban állnak egymással

Szalacs község és Rákóczifalva között létezett már kapcsolat a kilencvenes évektől is, de viszonyukat igazán az elmúlt évtized során fűzték szorosabbra. Jelentős közös törekvés a tűzoltóhagyományok megőrzése: több tűzoltószer, kocsifecskendő restaurálása történt már meg az erdélyi település részére. A falvai Szent Flórián Tűzoltóság Múltjáért Alapítvány gyerektábort is szervezett, ahol szalacsiak is üdülhettek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában