Fejlesztés

2021.08.03. 10:30

Jelentősen csökken a belvízveszély Törökszentmiklóson

A mostani fejlesztéssel egy több, mint másfél kilométer hosszú szakasz újul meg.

Molnár-Révész Erika

20200715 Sajólászlófalva fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország 60 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból valósult meg Sajólászlófalva teljes csapadékvíz-elvezetése.

Forrás: Illusztráció/Ádám János

Fotó: Ádám János

Közel háromszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert belvízelvezető hálózatának fejlesztésére Törökszentmiklós a Terület- és Településfejlesztési Operatív (TOP) Programon.

Az elnyert forrásból a Tenyői úti csapadékelvezető rendszer, a Kossuth út Alatkai úti elvezető ága, illetve a Vásárhelyi Pál út Fertő úttól nyugatra lévő szakaszának a Galambos parkon keresztül vezető szakasza újulhat meg. Ezzel ismét a város jelentős részének belvíz problémái oldódnak meg az elkövetkező évben.

– Mindkét fejlesztés egy komplex, a város belvíz veszélyeztetett kritikus pontjait érintő beavatkozási csomag része, amelyeket még 2008-ban fogalmazott meg, és engedélyeztetett le a város. Ebből néhány szakasz már megvalósult, így a korábbi pályázatban a Bicskás-tavi öblözet egy része is. Ezt a folyamatot kívánta folytatni az önkormányzat, azért, hogy minden városrészben csökkentse, vagy megszüntesse a belvíz veszélyeztetettséget – tájékoztatta hírportálunkat Marsi Péter, a polgármesteri hivatal osztályvezetője.

A mostani fejlesztéssel egy több, mint másfél kilométer hosszú szakasz újul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában