Gubicz András

2021.10.27. 18:39

Jászjákóhalma híres szülöttére emlékeztek

Kötetbe foglalták az ismert ekegyáros, Gubicz András életének legfontosabb eseményeit.

Illés Anita

Gubicz András gépész, világhírű jászsági ekegyáros születésének kétszázadik évfordulójára emlékeztek a minap szülőfalujában, Jászjákóhalmán.

A Gubicz család és a település önkormányzata, civil szervezetei méltón őrzik a mezőgazdasági gépgyártásban úttörőnek számító szakember emlékét, aki kitartással, szorgalmas munkával és alázattal a 19. századi ekegyártás élvonalába került.

Hazai és külföldi kiállításokon számos éremmel tüntették ki. Londonban az 1862-es világkiállításon ekéje aranyérmet, Párizsban pedig 1867-ben szintén a világkiállításon bronzérmet kapott. A Gubicz gépgyárban az ekék mellett más mezőgazdasági eszközök is készültek.

A megemlékezés első állomásán a résztvevők koszorúkat helyeztek el Gubicz András síremlékénél, majd a római katolikus templomban szentmisével tisztelegtek emléke előtt. Az „Öreg iskolában” kiállítás nyílt, és bemutatták a legendás gépész életéről és munkásságáról szóló könyvet.

– Nem felejtjük el örökségét, azt a mérhetetlen kincset, amit a településre hagyott. Utcát neveztünk el róla, felvette nevét a gazdakör, az óvoda felesége, Poldermann Júlia nevét viseli – mondta köszöntőjében Terjéki Tünde polgármester.

Gubicz András jelentős vagyont hagyott feleségére, Poldermann Júliára. Gyermekük nem született, ezért férje végakarata szerint a vagyon nagy részét jótékony célra ajánlotta fel, alapítványt, óvodát hozott létre.

A gyártulajdonos munkásságát is felidézték az ünnepségen
Fotó: Illés Anita

Pócs János országgyűlési képviselő beszédében méltatta a Gubicz családot, akik példát mutatnak őseik tiszteletéből. A jászsági gépész korszakalkotó találmányának termelésre gyakorolt hatásairól beszélt dr. Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége megbízott főtitkára. Borbás Ferenc emeritus jászkun főkapitány szintén méltatta a sikeres üzletembert, aki igazi lokálpatrióta volt.

A kiállítás megszentelése után Gubicz András rokona, Gubicz László ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a gépész életútját ismertető könyvet. A rendezvény végén Lékó Imréné egykori óvónő a Poldermann Júlia Óvoda történetét bemutató összeállítással ajándékozta meg a családtagokat.

Ezek is érdekelhetik