Galériával

2021.10.26. 19:58

Az ünnepekre már aszfaltos úton mehetnek ki a temetőbe Tiszajenőn

Huszonegy év után szerzett forrást Tiszajenő a nehezen járható földút problémájának megoldására.

Kovács Berta

Átadták Tiszajenőn a temetőhöz vezető utat.

Fotó: Nagy Balazs

Két évtizedes vágya teljesült Tiszajenő lakosainak azzal, hogy aszfaltborítást kapott a temetőhöz vezető, 650 méteres, korábban nehezen járható földút. Külön örömteli, hogy Mindenszentekre el is készült e beruházás. Az ünnepélyes átadót kedd délután tartották a sírkert előtt.

– Nagy álmunk vált valóra, a faluban nekünk ez a nap piros betűs ünnep – hangsúlyozta a jeles eseményen Virág József polgármester. Kiemelte, hogy 21 éve vártak erre, akkor volt ugyanis az első temetés a faluban, és azóta jelentett problémát a sírokhoz való kijutás.

Felidézte, hogy folyamatosan keresték a megoldást, 2019-ben, Puskás Béla polgármestersége alatt BM pályázaton sikerült is 84 millió forintot támogatást nyerni az út megépítéséhez. A Covid-helyzet miatt azonban ideiglenes forráselvonás történt, mely érintette az olyan stádiumban járó projekteket, ahol nem készültek még el a tervek és nem indult meg a közbeszerzés.

Virág József polgármester 2020. decemberében szenteste kapott örömteli hírt arról, hogy visszakapták az összeget. Szólt arról is, hogy e beruházással nem fejeződött be a faluban az útépítés, a Magyar Falu Programban is kaptak támogatást.

– Egy közösségnek az összetartozását, identitását mindenképpen mutatja a temető állapota is. Az itteni temető mindig rendezett, látszik, hogy akik itt nyugszanak, ahhoz ellátogatnak a családtagok. Ezért is nagyon fontos volt Tiszajenő életében, hogy ez az út megújuljon – emelte ki beszédében dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő. Elárulta, ebben a választókerületben ez volt ez egyik a két jelentős, társadalmi igényen alapuló fejlesztés közül.

Rámutatott, a forrásszerzésnél nehézséget jelentett, hogy az út 50 métere belterületre, 600 méter külterületre esik, ilyen feltételekkel pedig nem írtak ki pályázatot beruházásra, még a Magyar Falu Program sem jelenthetett megoldást. Annak idején Puskás Béla előző polgármesterrel is sokszor beszéltek erről. Végül a 2019-es költségvetési évben projektesített egyedi támogatás magyar forrásból címszó alatt kapott 84 135 000 forint támogatást a település.

Az utat Nagy Imre atya szentelte fel, majd a kivitelező részéről Magyar Gábor építésvezető, dr. Kállai Mária, Puskás Béla és Virág József polgármester vágta át a szalagot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában