bo viktor

2021.11.27. 15:28

Aranylemez lett a válogatás, amin a fiatal kisúji énekes dala szerepel

Nemrég kéménytűz okozott súlyos károkat a kisújszállási Pásztor Ivették otthonában. A házukat lassacskán sikerül csak felújítani, mert elfogyott a tartalékuk, így anya és gyermeke egy ismerősnél lakik. A kisfiú, Bo Viktor eközben egy jótékony országos kupakgyűjtő akciót indított, de nem magukért, hanem a környezetvédelemért, mert az is fontos a 12 éves énekesnek, aki december 4-én Szolnokon, a Tisza moziban ad majd önálló koncertet.

Daróczi Erzsébet

– A Kossuth Lajos Baptista Általános Iskolába járok, a 7. c-be, osztályfőnököm Tóth Csilla. Egy éve érkeztem ide Szigetszentmiklósról – mondja Pásztor Vancsó Viktor, művésznevén Bo Viktor.

– Már kiskoromban is szerettem énekelni, anya a babakocsiban tologatva dúdolgatott és mama is sokat dalolt nekem.

Négyévesen kaptam egy vezetékes mikrofont és elkezdtem zenei videókat nézni – árulja el Viktor, akit az óvodában inkább a rajzolás érdekelt.

– Az állatokat például nagyon szépen rajzoltam, így nyertem meg az iskolatáskámat is nagycsoportosként. Az élőlények most is érdekelnek, jelenleg is van imádkozó sáskám, afrikai óriáscsigám, nyulam és gekkóm, utóbbi tücsökkel táplálkozik. Az különösen érdekes, amikor éjfélkor arra kelünk fel, hogy a hűtő mögött ciripel a tücsök, mert kiszabadult a dobozból – mondja huncutul nevetve Viktor.

S hogy mikor volt Viktor első fellépése?

– Amikor óvodásként megkapta a játék mikrofont, azt játszotta, hogy koncertet ad, édesanyám volt a közönsége – meséli Pásztor Ivett, az édesanya.

– A mai napig jókat nevetünk, amikor eszünkbe jut, ahogy Dollyt utánozta. Az első osztályban az iskolai családi napon acapella elénekelte Az ábrándos szép napokat, és nagy sikere lett. Később népdaléneklő versenyen indult, amelyen kiemelt arany minősítést kapott. Egy évet járt Cserna Ildikó operaénekeshez, az Egressy Béni Általános Iskola és Gimnázium tanárához éneket tanulni.

– Amikor Kisújszállásra költöztünk, beírattam a művészeti iskolába, Rácz Boglárkához jár. Kedvence Zalatnay Cini, Aradszky László, Koós János, Cserháti Zsuzsa, Apostol, Dolly Roll és a Neoton Família, az ő dalaikat énekli. Három éve, 2018-ban Tápiószőlősön egy nyugdíjasklub rendezvényén lépett fel először. A Csárdáskirálynőből a Hajmási Pétert énekelte. Akkora sikere volt, hogy az ott működő HATE tánccsoport felkarolta, fellépéseikre is elvitték.

– Tavaly Tiszaderzsen, a kárásznapokon énekeltem, idén Kenderesen és kétszer Kisújszálláson, legutóbb László Attila koncertje előtt – veszi át a szót a fiatal énekes.

– Büszke vagyok rá, hogy Opitz Barbara, Zalatnay Cini, Kocsis Tibor, Nyári Károly, Bodrogi Gyula és Kasza Tibor is személyes ismerősöm.

Szenes Andrea pedig fellépési lehetőséget adott, ígérte, állandó fellépője leszek az emlékkoncerteknek, saját számot is írt nekem, amit szeptemberben elénekelhettem.

– Anya benevezett a Goodbye Nyár Fesztiválra is, amit a XV. kerületi önkormányzat, illetve a Csomópont Tehetségkutató Egyesület szervez. A rendezvényen fiatal tehetségek mutathatják meg a tudásukat.

Itt a döntőig jutottam, és egy muzsikatévés felvételt kaptam ajándékba.

Az egyesület elnöke, Karacs Miklós is támogat, az anyával közösen írt Hé, Haver! című számhoz ő komponált zenét, ami felkerült Az ősz slágerei című válogatott CD-re, ami idén aranylemez lett.

Bo Viktor és édesanyja, Pásztor Ivett büszkén mutatják az aranylemezt, amelyen a fiatal énekes egyik felvétele is megtalálható
Fotó: Daróczi Erzsébet

Az édesanya jelenleg a Baptista Szeretetszolgálat Adományozási, Szociális Központ Kisújszállási Irodájában dolgozik asszisztensként és boldog, mert fiát az énekes Tóth Gabi az alábbi sorokkal méltatta, megnézve egy videóját: Tőlem egy hatalmas IGENT kapsz már most!

Hihetetlen, micsoda tűz, erő, és tehetség van benned fiatal korod ellenére! Drága emberek, én rajongója lettem Viktornak! Egyszer még sokra viszed – írta a fiatal tehetségről, aki zongorázni tanul magánúton a Senior együttes billentyűsétől, Perge Adriántól.

Reméli, egyszer saját lemeze is megjelenhet édesanyja számaival, s azt, hogy felnőttként egy tehetségkutató döntőjéig is eljut. De tudja, addig még rengeteget kell tanulnia.

Ezek is érdekelhetik