Kerékpáros-forgalom

2021.11.03. 13:19

Októberben is nagyon kedvelték a bringások a Tisza-tavat

Rekordok dőltek meg 2021-ben a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján.

Szoljon.hu

Dunakeszi, 2021. június 4. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere (b-j) biciklizik az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút újabb öt kilométeres szakaszának átadásán Dunakeszin 2021. június 4-én. A 3,3 méter széles, 5 kilométer hosszú, 750 millió forintból megépített új útszakasz Budapest és Szob között, a Duna vonalát követő nyomvonalon halad. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnöksége 2008 óta kíséri figyelemmel a Tisza-tó duzzasztóművén áthaladó kerékpáros forgalmat – tájékoztatta hírportálunkat Laczi Zoltán, az igazgatóság sajtóreferense.

Adataik szerint 2021-ben eddig több havi csúcs is született.

Februárban, a három nyári hónapban, valamint szeptemberben is több bringás hajtott át a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján, mint a korábbi évek ugyanezen időszakában. Októberben nem dőlt meg a rekord, ebben a hónapban 3562 kerékpárost számláltak, ami a második legjobb 10. havi forgalom (2020 október: 4896). Ezzel 2021 első tíz hónapjában összesen 87 344 biciklis gurult át a duzzasztón, ami 16 909-cel haladja meg a 2020-as rekord (teljes) év forgalmát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában