Egyeztetés

2022.01.26. 11:25

Lakossági fórumon vitatták meg a sírkert ügyét Alattyánon

Az utóbbi időben több probléma merült fel a temetkezési szolgáltatással, a sírkert üzemeltetésével kapcsolatban Alattyánon. A képviselő-testület tavaly év végén megerősítette korábbi döntését, miszerint januártól kizárólag egy cég végzi a temetőn belüli feladatokat és a temetkezési szolgáltatást. A minap lakossági fórumot tartottak, ahol többen vitatták a döntést, és magyarázatot, tájékoztatást vártak a változásokkal kapcsolatban. 

Illés Anita

Huszár Arnold polgármester (balra) és Soós Tamás plébános válaszolt a lakosok kérdéseire a művelődési házban tartott fórumon. Sok más mellett elmondták azt is, hogy az alattyáni temető egyházi tulajdon, de az önkormányzat fenntartásában működik

Forrás: Pesti József

A kistelepülés egyetlen temetője egyházi tulajdonban van, de az önkormányzat fenntartásában működik. 

Tizennyolc évig kizárólagosan egy cég temethetett a községben, sőt a különböző temetkezési kellékeket is csak ennél a vállalkozónál vásárolhatták meg az elhunyt hozzátartozói. 

Mindezt az önkormányzattal 2004-ben tizenöt évre kötött szerződésben rögzítették. 

– Miután 2019-ben polgármester lettem, megnéztem ezt a szerződést, mert a lakosok közül sokan jelezték, hogy a szolgáltató irreálisan magas összegekkel dolgozik – kezdte Huszár Arnold polgármester. 

– A szer­ződésben foglalt kötelezettség akkor már lejárt, ezért az önkormányzat felbontotta azt. Természetesen megnéztük egy másik szolgáltató árait is, amit sokkal kedvezőbbnek találtunk, és 2020-ban kegyeleti közszolgáltatási szerződést kötöttünk ezzel a céggel. Emellett szóbeli megállapodásunk volt arra vonatkozóan, hogy más cég is temethet az alattyáni temetőben. 

Ez az utóbbi időben azonban nem működött zökkenőmentesen, a két szolgáltató nem tudott összedolgozni. 

– Az új cég ugyanis az üzemeltetési szerződés szerint megkapta a temető gondozását és a ravatalozót. Ezután pedig saját költségén berendezte a ravatalozót, ezért annak megóvása érdekében nem adta át használatra a régi szolgáltatónak. Több panasz érkezett hozzánk, hogy a hideg, esős időben kint volt felravatalozva az elhunyt, nem egységesek a temetések – részletezte a községvezető. Kiemelte: több településen bevett szokás az, hogy csak egy cég temethet. 

A lakosok jelzése alapján végül a képviselő-testület december 16-án egyhangú szavazattal megerősítette a korábbi, 2020-ban hozott döntését, így január elsejétől kizárólag egy cég végzi a temetőn belüli feladatokat és a temetkezési szolgáltatást a településen. 

A kellékvásárlásra és ügyintézésre nem vonatkozik a kizárólagosság, azt más vállalkozónál is igénybe lehet venni. A polgármester tájékoztatóját követően záporoztak a kérdések, lakossági vélemények a témában. Felmerült többek között az is, hogy a sírkertben lehet-e más felekezet, például unitárius vagy izraelita szertartás szerint temetkezni. 

– Az alattyáni temető egyházi tulajdon, de az önkormányzat fenntartásában működik. A szolgáltatást egy cég végzi, azonban papot, lelkészt bárki szabadon választhat. A római katolikus egyház mindenkit befogad, aki szeretne az egyházhoz tartozni. Mindenki úgy temetkezik, ahogy akar – válaszolt a kérdésre Soós Tamás plébános. 

– Egy jelenlévő szóvá tette, hogy helyesebb lett volna, ha nem a képviselő-testület dönti el, hogy kivel, hogyan, mennyi pénzért temetünk. Meg kellett volna kérdezni a falut arról, hogy a régi cég vagy az új végezze a szolgáltatást – vetette fel. 

– A héttagú testületet a falu választotta meg. Lakossági jelzések alapján döntöttünk az új vállalkozó mellett. Tizennyolc évig egy cég temethetett, csak nála lehetett vásárolni. A jelenlegi helyzet annyival másabb, hogy mindenki ott vásárol, ahol, akar. Az olcsóbb szolgáltatást biztosító cég temethet a temetőben – reagált Huszár Arnold.

Megoldást sürgettek a gondokra

A fórumon rákérdeztek arra is, hogy a vállalkozó biztosítja-e majd azt a minőséget, színvonalat, amit a helyiek közel két évtized alatt már megszoktak, illetve tiszteletben tartja-e a roma temetkezési szokásokat. Elhangzott, hogy az új szolgáltató is minőségi munkát végez, amit már bizonyítottak, és tiszteletben tartja a nemzetiségi hagyományokat. A lakosok jelezték, hogy a temető kapuja állandóan nyitva van, az megy be, aki akar, ezért jól lenne gondnokot alkalmazni. 

A polgármester jogosnak tartotta a felvetést, a jövőben ezt a problémát is megoldják. 

Ezenkívül a felszólalók az elhagyatott, gondozatlan sírok rendezését is sürgették. A régi sírok a hozzátartozók magántulajdonában vannak, az önkormányzat nem számolhatja fel azokat. Többször küldtek már ki felszólítást a sírok gondozására, ám ennek nem minden esetben tettek eleget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában