Szolnok

2022.02.18. 12:03

Év végéig nem kell fizetni az elkerülő használatáért

Február 22-én átadják az M4 Szolnok északi elkerülőt, mely minden bizonnyal pozitív hatással lesz a megyeszékhely közlekedésére.

Rimóczi Ágnes

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

A gyorsforgalmi útszakasz megnyitásával kapcsolatban fontos kérdésről tartott pénteken tájékoztatót Szalay Ferenc és dr. Kállai Mária.

Felborzolta a kedélyeket, amikor novemberben megjelent a hír, hogy már lehet vásárolni az autópálya-matricát erre a szakaszra is. Most, némi utánajárás és egyeztetés után örömmel mondhatom, hogy december 31-ig nem kell fizetni az út használatáért

– hangsúlyozta Szolnok polgármestere.

Utalt rá, hogy feltették ezt a kérdést dr. Palkovics Lászlónak szolnoki látogatásakor, s úgy tűnik, az országgyűlési képviselő asszony kitartó érvelése hozzájárult a kedvező döntéshez.

Köszönet az innovációs és technológiai minisztériumnak, valamint a pénzügyminisztériumnak, hogy meghallgatták kérésünket. A magyar közlönyben meg is jelent, hogy kikerült az elkerülő a fizetős utak listájáról

– mondta el az országgyűlési képviselő.

A tájékoztatón kiemelték, aki már megvásárolta az autópálya-matricát, visszaigényelheti annak árát. Fontos, hogy a befizetett összeg automatikusan nem jár vissza, azt kérelmezni kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában