Dr. Kis István

2022.03.29. 19:55

Lovagkereszttel ismerték el a Szolnoki Törvényszék egykori tanácselnökét

Dr. Kis István pályája során egy éven át a Kúrián is ítélkezett.

Szoljon.hu

Varga Judit igazságügyi miniszter, mellette dr. Kis István, a Szolnoki Törvényszék korábbi tanácselnöke Fotó: Szolnoki Törvényszék

A magyar állam által adományozható egyik legmagasabb kitüntetéssel, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki dr. Kis István nyugalmazott bírót, a Szolnoki Törvényszék korábbi tanácselnökét, aki a neves elismerést dr. Varga Judit igazságügyi minisztertől vehette át a napokban.

 

Dr. Kis István bírói pályája 1981-ben a Szolnoki Munkaügyi Bíróságon indult, melynek négy év múlva már az elnöke volt. Ezt követően, 1987. áprilisától 1992. júniusáig a Szolnoki Városi Bíróság elnökhelyettese, majd 1995. márciusától 2000. februárjáig elnöke volt. Szakmai karrierje a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, melynek 2012. júliusától 2018. júniusáig civilisztikai kollégiumvezetője, majd 2018. júliusától nyugdíjba vonulásáig tanácselnöke volt.

Példaértékű pályája során egy éven át a Kúrián, az akkori Legfelsőbb Bíróságon is ítélkezett. Tagja és egy ideig elnöke volt a Szolnoki Törvényszék Bírói Tanácsának. Instruktorbíró, közvetítői koordinátor és európai jogi szaktanácsadó volt. Tanított a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Tagja volt az Igazságügyi Szakértői és a Jogi Szakvizsga Bizottságnak, valamint a bírósági fogalmazói felvételi bizottságnak is. Szakmai pályafutása mellett fontos közösségépítő szerepet töltött be a törvényszék életében. 

Fotó: Szolnoki Törvényszék

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában