Hagyomány

2022.11.11. 17:17

Ketten is rangos elismerést kaptak a Jászkunságból a kereskedelem napja alkalmából

Idén is rangos szakmai elismeréseket adtak át november 7-én az Európai Kereskedelem Napja alkalmából, ahol a COOP Gazdasági Csoport több dolgozójának kiemelkedő munkáját is díjazták. Két díj megyénkbe is jutott.

Kovács Berta

Kovácsné Madarász Katalin

Forrás: Beküldött fotó

Ez évben immár tizennyolcadik alkalommal rendezték meg az Európai Kereskedelem Napját, melyet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) hagyományteremtő szándékkal indította útjára.

Az idei eseményen, melynek fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter volt, ezúttal is a kereskedelmet, mint a gazdaság egyik legfontosabb szektorát állították a fókuszba. 

Mint elhangzott, a kereskedelemben több mint 500 ezer ember dolgozik, amivel a legnagyobb foglalkoztatói szektor, emellett pedig a legmagasabb ÁFA és adóbefizető is egyben. 2022. augusztusában a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 2,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

Hagyomány, hogy e rendezvényen rangos szakmai elismerésekkel díjazzák az ágazatban dolgozó munkavállalókat. Megyénkből a kereskedelem legrangosabb díjának számító Klauzál Gábor Elismerő Oklevelet vehetett át Kovácsné Madarász Katalin, a Coop Szolnok Zrt. 840. számú tiszaszőlősi egységének boltvezetője. Maticskáné Kozma Julianna, a Co-op Star Zrt. 581. számú recski Coop szuper plusz üzletének vezetője pedig a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által alapított Magyar Kereskedelemért Nagydíjat kapott.

Kovácsné Madarász Katalin az érettségi megszerzése után 1996-ban a Tiszatáj Áfész üzletében, a Tiszatáj Áruházban kezdett dolgozni. Rá négy évre az akkor már Tiszafüred Rt. üzletébe, a Sláger ABC-be került át bolti eladóként. Az itt eltöltött idő alatt boltvezető végzettséget szerzett. 2005-ben a társaság beolvadt a Coop Szolnok Zrt-be, amely vállalkozásnál 2007-ben boltvezető-helyettes, majd 2012-ben boltvezető lett. 

A szakember 2017-től irányítja üzletvezetőként a 840. számú tiszaszőlősi egységet. 

Munkáját nagy szakértelemmel, szorgalommal és felelősséggel végzi, ennek köszönhetően vezetése alatt a rá bízott üzlet folyamatosan fejlődött. 2015-ben Szövetkezeti munkáért bronz fokozattal, majd 2020-ban ezüst fokozattal és Coop Érdemérem elismeréssel tüntették ki. 2017-ben mestervizsgát tett, és jelenleg is lelkiismeretesen oktatja tanulói a kereskedelmi szakmára.

Maticskáné Kozma Julianna 
Forrás: Beküldött fotó

Maticskáné Kozma Julianna 1988-ban szerzett boltvezetői végzettséget, és 1994-től dolgozik a Co-op Star Zrt-nél, illetve annak jogelődjénél. Végig boltvezetői munkakört látott el, jelenleg nyugdíj mellett tevékenykedik. Munkatársi kapcsolatait figyelmesség, következetesség és lojalitás jellemzi. Gyorsan, rugalmasan, de nagy precizitással végzi munkáját, ennek köszönhetően az általa vezetett üzletet az egyik leghatékonyabban működő boltként tarthatják számon. 

 

A bolt irányítása mellett férjével egy hotelt üzemeltetnek Parádsasváron.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában