2023.01.27. 10:30
Szolnoki diákok bizonyíthatnak az ötletfesztivál döntőjében
A Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum két csapata is indult az IdeaFest elnevezésű országos, középiskolás diákoknak szóló ötletfesztiválon. A csapatok egyike, az RMCS elnevezésű közösség kiváló ötletével a döntőbe jutott.
Remekül teljesítettek a fiatalok. Képünkön balról jobbra: Rácz Roland, Előhegyi Csaba, Sarvajcz Milán
Forrás: Beküldött fotó
A versenyzőknek innovatív vállalkozási elképzelést kellett benyújtani energetika, közlekedés, zöld technológiák, ipar, foglalkoztatás témakörökben. Ebben néhány mondatban össze is kellett foglalni, mi az a probléma, amire az ötletük megoldást nyújt.
A pályázatokat szakértők előre meghatározott kritériumok alapján pontozták. Az eredmények alapján a Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum RMCS csapata bejutott az elődöntőbe. A 11. D osztályos tanulókat, Előhegyi Csabát, Rácz Rolandot és Sarvajcz Milánt Tóthné Kovács Marianna pedagógus készítette fel a versenyre. A fiatalok remek ötlete a MAPHUB volt, amely egy épületen belüli tájékozódást segítő térkép, sok-sok kiegészítő üzleti lehetőséggel.
Olyan, mint a google maps, csak itt épületeken belül tudunk tájékozódni
– fejtette ki az egyik ötletgazda, Előhegyi Csaba.
– Az applikációhoz a mi iskolánk adta az ötletet. Egyik nap ültünk a teremben és ránéztünk a menekülési útvonalra, akkor eszembe jutott, hogy édesapám mesélt egy olyan alkalmazásról, ami egy nagyobb rendezvényen belül segít eligazodni, hogy melyik stand merre található. Így megszületett a MAPHUB, ami kiváló lehet mindenkinek, aki úgy érzi, elveszne egy hatalmas épületben. Segítségével könnyedén megtalálhatjuk egy épületen belül azt az irodát vagy fogadótermet, amire szükségünk van.
A benyújtott ötletet szóban is be kellett mutatni, erre öt-öt percet kaptak a csapatok. Az elődöntőben a szolnoki fiatalok végeztek az első helyen, amiért egy-egy csehországi szakmai út lett a nyereményük. Emellett természetesen továbbjutottak az országos döntőbe, melyet Budapesten rendeznek majd idén áprilisban – folytatta.
– Az alapötletet többször is megváltoztattuk, ez kissé bonyolította a helyzetünket – vette át a szót Sarvajcz Milán. – Idővel azonban egyre jobban ráéreztünk a témára, és körvonalazódott, hogy pontosan mit is szeretnénk. Nagy segítség számunkra mentorunk, Karman Roland munkája is, hiszen folyamatos támogatást kapunk tőle. Számunkra óriási élmény volt az eddigi megmérettetés, hiszen bepillanthatunk a felnőtt életbe, és olyan dolgokban is részt vehetünk, melyek tőlünk még messze állnak.
Az ötlet további kidolgozását és a fináléra való felkészülést egy mentor segíti majd három hónapon keresztül, aki csak erre a csapatra koncentrál. A döntőre egyszerűsített prototípussal, drótvázzal, illetve az eddigre már tökéletesített ötperces bemutatóval, pitchcsel kell készülni.
Tóthné Kovács Marianna felkészítő tanár azt is kiemelte: nagyon készülnek az áprilisi döntőre, hiszen egy jól kidolgozott tervvel akár vállalkozást is indíthatnak a fiatalok.