Kitüntetés

2023.04.15. 20:20

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje elismerésben részesült a tiszafüredi dr. Tóth Tibor

A legmagasabb állami kitüntetések egyikével, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el dr. Tóth Tibort, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatóját.

Köllő Judit

Az elismerést Pintér Sándor (jobbra) belügyminiszter adta át dr. Tóth Tibor (balra) szociálpolitikusnak

Forrás: Beküldött fotó

A méltatás kapcsán szakmai pályájáról, valamint eddigi sikereiről kérdeztük dr. Tóth Tibort, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatóját, a Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanácsa tagját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az ELTE egyetemi magántanárát.

– Az egyetemen történelmet és szociálpolitikát hallgattam, mindkét tudományterület közel állt hozzám, sokáig nem is tudtam a kettő között választani – emlékezett vissza dr. Tóth Tibor. 

– Ebből adódóan természetes volt számomra, hogy tanulmányaim során nemcsak történelemből, de szociális jogból is tudományos doktori fokozatot szerezzek. Az egyetem után Budapesten kezdtem el dolgozni oktatási és szociális területeken. Javarészt egy általam létrehozott alapítványi gimnáziumot menedzseltem és különböző társadalmi programokat valósítottam meg. Majd 2010 ben a Nemzeti Erőforrások Minisztere megalapította a Nemzeti Család- Szociálpolitikai Intézetet, amelynek országos vezetésére kértek fel főigazgatóként. Jelenleg a gondoskodáspolitika területén nem az a célunk, hogy még több eltartott legyen, hanem az, hogy több, önmagáról gondoskodni tudó adófizető. Nagyon fontos az is, hogy akinek pedig segítségre van szüksége, azt minden eszközzel támogassuk. A jövőbeli munkáim egyik nagy reménye az utánpótlás nevelés, amelynek kapcsán Egerben sikerült elindítani egy új szociális képzést. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel pedig nagy erőkkel dolgozunk egy gondoskodáspolitika tudományi intézet elindításán.

Dr. Tóth Tibor munkáját a legmagasabb állami kitüntetések egyikével jutalmazták
Forrás: Beküldött fotó

Sokrétű és szorgalmas munkájának köszönhetően idén Magyar Érdemrend Lovagkeresztje elismerésben részesítették.

Az elismerés nagy meglepetést okozott számomra. Mindemellett nagyon jó érzéssel töltött el, hogy érdemesnek tartanak erre az igen magas elismerése. Jelölésemet az egyik legnagyobb fogyatékosságüggyel foglalkozó szervezet, az ÉFOÉSZ és a Gondoskodáspolitikai Államtitkárságnak köszönhetem

– folytatta mondanivalóját a kitüntetett. 

A tiszafüredi származású dr. Tóth Tibor szociálpolitikus a Debreceni Egyetem egykori diákja szociálpolitika és történelem szakon diplomázott, majd doktoranduszként végzett először történelem szakirányon, később szociális jogból is teljesítette a PhD fokozatot. A habilitált doktori minősítését hazai- és nemzetközi szociálpolitikai modellekből védte meg. Elmondása szerint kellően fontos az utánpótlás nevelés, ezért több jótanáccsal is szolgált a leendő szociális terület iránt érdeklődő fiataloknak.

– Azt gondolom, hogy minden embernek van egy életcélja és egy küldetéstudata – magyarázta a szociálpolitikus. 

– A legfontosabb, hogy azt munkát, amit megtervezünk magunknak szorgalommal végezzük el és fegyelmezetten tegyük a dolgunkat. Teljesen mindegy, hogy hol tevékenykedünk és milyen munkakörben, a fontos, hogy alázatosak maradjunk és hozzuk ki a maximumot magunkból. 

Általában azt szoktam mondani a barátaimnak és a tanítványaimnak, hogy a legjobb a jezsuitákról példát venni. Ők ugyanis ha szükséges elmennek takarítani, ha mást diktál az élet, átöltöznek és egyetemi tanárként oktatják az embereket. Azt gondolom, hogy ez a fajta alázat és szorgalom kellő példamutatás lehet mindannyiunk számára.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában