2023.05.01. 15:25
Közel száz motort szenteltek meg az egyik szolnoki templom előtt – videóval
A rendezvény motoros felvonulással kezdődött hétfőn délelőtt.
A templom bejáratánál gyülekeztek a motorosok
Fotó: Kiss János
Immáron három éve, hogy a motoros szezon kezdetekor programot szervez a Szolnok Városi Balesetmegelőzési Bizottság.
A motoros felvonulással, szentmisével és áldással, valamint tréninggel megszínesített program célja a motoros közösség tudatos lelki formálása, a balesetmentes közlekedés hangsúlyozása, továbbá a közlekedési kultúra fejlesztése.
Hétfő délelőtt tíz órakor közel száz motorkerékpáros sorakoztatta fel kétkerekűjét a Szentháromság templom bejáratánál. Az ünnepség kezdetén a résztvevők bevonultak az épületbe, ahol kereszt alakot öltve egyesével felsorakoztatták bukósisakjaikat. A szentmisét követően Kálinger Roland Rozsé atya megáldotta a motorosokat és járműveiket.
Motorszentelés Szolnokon
Fotók: Kiss JánosEcseki-Kolonics Eufrozina rendőrfőhadnagy arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy hagyományteremtő rendezvényt szeretnének teremteni a Szenteltessék meg a motorod! elnevezésű programból.
– Harmadik alkalommal szerveztük meg az eseményt, melyet az eddigi években nagy érdeklődés övezett – fejtette ki a rendőrfőhadnagy.
– A szentmisét követően egy tréninggel is készültünk mindazoknak, akik előzetesen regisztráltak az eseményre. A gyakorlati feladatok során a motorosok új vezetéstechnikai tapasztalatokat is szerezhetnek, illetve a szimulációs gyakorlatokon keresztül készségeiket és képességeiket fejleszthették – tette hozzá Ecseki-Kolonics Eufrozina.