Utazás

2023.06.21. 15:50

Népszerű a vármegyebérlet a Jászkunságban is

Már 16 ezer vármegyebérletet vásároltak az utazók a Jászkunságban. Az új lehetőség beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Rimóczi Ágnes

Úgy tűnik, a közösségi közlekedés valós alternatívává vált – mondta Kállai Mária országgyűlési képviselő

Fotó: Mészáros János

Beváltották a hozzájuk fűzött reményeket az új vármegye- és országbérletek. A Magyarország kormánya által, május elsején bevezetett bérletekből az országban eddig már 735 ezer darabot értékesítettek.

– Vármegyénkben 16 ezer körül van a szám, mostani állás szerint ennyi vármegyebérletet vásároltak a térségünkben – emelte ki dr. Kállai Mária a témáról tartott sajtótájékoztatóján.

A térségi országgyűlési képviselő hozzátette: az országbérletekkel összevetve ez a szám még magasabb, ami mindenképpen örömteli.

– Úgy tűnik, a közösségi közlekedés valós alternatívává vált, s ezzel az újítással csak még népszerűbb lesz. Az új bérletek bevezetésekor a fő gondolat a munkába járás, az ingázásvolt, de úgy tűnik, örömmel használják a kilencven százalékos kedvezménnyel a diákok is. Talán nem véletlen, hiszen jóval kedvezőbb árú, mint az autózás – emelte ki az országgyűlési képviselő.

Dr. Kállai Mária rámutatott, hogy nem utolsó sorban az újítás környezettudatos lépés, zöldítési program is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában