Faluszépítő tábor

2023.07.13. 08:30

Településüket is szebbé varázsolták a mezőhéki táborozók

Megszépítették falujukat a mezőhéki táborozók, miközben számos szórakoztató programon is részt vettek a napokban megrendezett eseményen.

Rimóczi Ágnes

Munka közben azért a mókázásra is jutott idő

Forrás: Beküldött fotó

Különleges programot szervezett a település önkormányzata a község iskolásainak, akikhez felnőttek is csatlakozhattak. Faluszépítő táborba hívták az érdeklődőket, a program célja az volt, hogy a gyerekek is megismerjék a munka fontosságát, s közben a településük is szebbé váljon.

– A gyerekek a felnőttektől veszik a példát, így szívesen várjuk azokat a szülőket, felnőtteket is, akik szeretnének és részt tudnak venni ebben a programban – állt a szervezők felhívásában. A lezajlott program bizonyítja, szerencsére sokan voltak, akik szerettek volna tenni a településükért. 6-14 éves gyerekek vettek részt a programban, akiket sok szülő is elkísért.

Minden reggel közösen reggeliztek, majd a falu középületeit, vagy azok környékét szépítették, így például gereblyéztek, virágot locsoltak, de olyan is volt, hogy segítettek az ablakpárkányokat letörölni. A közös ebéd után délutánonként szabadidős foglalkozások következtek. Egyik nap a Mesterszállási Vadásztársaság tagjaival közösen ellátogattak a békésszentandrási duzzasztó és hajózsiliphez, ahol csodás élményeket szereztek.

Az utolsó napon ajándékot készítettek az önkormányzat munkatársainak, a polgármesternek és a segítőknek, akik egész héten finomságokat főztek számukra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában