Rendezvény

2023.09.06. 13:00

Tószegi Nyárutó: sztárok kavalkádja várja a tószegieket

Fergeteges koncertkavalkáddal zárja a nyarat Tószeg. A településen a hétvégén rendezik meg a Tószegi Nyárutót.

Rimóczi Ágnes

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Ezen a hétvégén rendezik meg a Tószegi Nyárutót. Az immár hagyományos tószegi programsorozatot ezúttal „Legendák hétvégéje” címmel illettek a szervezők, nem véletlenül, hiszen a két nap alatt sok ismert, híres fellépő érkezik a Tisza-parti településre. Szeptember 8-án este hat órakor Szécsi Pál-est várja az érdeklődőket, akiket Gergely Róbert szórakoztat majd bársonyos hangjával. Este nyolctól Kovács Kati lép színpadra, zárásként tíz órától az Új Babylon (Omega Tribute) koncert kezdődik.

A másnap sem szűkölködik sztárfellépőkben. Szeptember 9-én délután kettőtől az iskolások és óvodások műsora után kezdődnek a koncertek, Bunyós Pityu, Delhusa Gjon, Hevesi Tamás, Szekeres Adrienn és a Karthago lépnek fel. Este fél tízkor tűzijátékban gyönyörködhetnek a vendégek, majd Zoltán Erika fellépése teszi fel a koronát a kétnapos programra.

Mindkét napon gyerekjátékok, arcfestés, lufihajtogatás, csillámtetkó is várja a gyerekeket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában