Megdöbbentő eset

2023.10.21. 11:13

Élve eltemettek egy hét éves kislányt a szolnoki temetőben

Negyven évvel ezelőtt félelem lett úrrá a szolnoki gyermekes családokon, miután híre ment, hogy egy hétesztendős kislányt egy ismeretlen férfi elrabolt, molesztált, majd élve eltemetett az izraelita temető egyik sírhelyén. A nem sokkal később elfogott Magda Jánost gyanúsították, majd vádolták meg a szörnyű tett elkövetésével, aki a bitófát ebben és később, egy másik emberöléses büntetőperben is elkerülte, ám végül mégiscsak levegőért kapkodva hunyt el a börtönben. A négy évtizeddel ezelőtt történteket az Új Néplap archívuma és levéltári kutatások segítségével elevenítjük fel.

Mészáros Géza

Magda János számtalan alkalommal állt a bírói pulpitus előtt, azonban emberölés miatt jogerősen sohasem ítélték el

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár

Éppen negyven éve, 1983. október 25-én, kedden délután, a szolnoki Újvárosi Általános Iskola egyik hét éves, második osztályos kisdiákja, Nagy Mariann sietett közeli otthona felé a köztemető mögötti Szivattyú utcában. Ekkor, a későbbi feltételezések szerint, vélhetően egy férfi leszólította, cukorkát adott neki, de mocskos tervét arra járók megzavarhatták. A támadó a sikoltozást elkerülendő, a kislány szájába egy zsebkendőt gyömöszölt, majd egy kővel beverte a fejét. A tettes az áldozatától úgy szabadult meg, hogy az alélt gyermeket bevonszolta a közeli, elkerítetlen izraelita temetőbe, ahol Friedmann Náthán főkántor nyughelyének márványlapját félretolva, a sír alatti üregbe rejtette. A kislány mellé dobta annak iskolatáskáját és tornazsákját, majd a szomszédos sír egyik letört márványkövét a mellkasára helyezte, és a fedlapot visszatolta a helyére. Nagy Mariann halálát fulladás okozta…

Az eltűnt kislányt a szülei aznap késő délután az iskolában, de még a temetőben is keresték, hasztalan. Majd este értesítették a hatóságot. A rendőrök másnap kora délután találták meg a kis testet a főkántor sírköve alatt. Egy egész várost, sőt, az országot megdöbbentette az eset. A félelmektől telt közfelháborodás és társadalmi nyomás gyors igazságszolgáltatást követelt.

A nyomozók felkutatták Szolnok összes ismert szexuális ragadozóját és pedofilját, és nemsokára képbe került a negyvennyolc esztendős Magda János. A férfi nem volt ismeretlen a bűnüldöző szervek előtt. Többszörös visszaesőnek számított. Korábban tizenegyszer, először 23 évesen ült a vádlottak padján. Több mint 18 évet töltött börtönben lopás, csalás, ittas járművezetés, magánlaksértés, de szemérem elleni erőszak miatt is. Legutoljára egy tízéves kislány sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak miatt ítélte el a bíróság. A szigorított őrizettel meghosszabbított büntetéséből 1982. augusztus végén bocsátották szabadult feltételesen.

E korábbi bírósági eljárás alatt bebizonyosodott, hogy Magda „beteges” vonzalmat érzett a lánygyermekek iránt. A szabadulását követő hónapokban többször egymás után hasonló ürügyekkel és ígéretekkel próbált kislányokkal megismerkedni. Volt amikor arany nyakláncot ígért, volt amikor cseresznyét vagy csokoládét és ruhát a pusziért. Volt, amikor azzal csalogatta őket, hogy segítsenek levelet írni, más esetekben a vízkérés volt az ismerkedés ürügye. Minden előzetes cselekedete az anyjával, annak szandaszőlősi házában élő Magda Jánosra mutatott. A férfit hamarjában megalapozottan gyanúsították a gyermekgyilkossággal. Főleg, hogy akadtak tanúk, akik a bűncselekmény elkövetése előtt és után is látták Magdát a temető környékén. Például egy Makai Kálmánné nevezetű asszony is, aki folyamatosan módosította kihallgatásaikor a vallomásait. Vagy, hogy a férfi nadrágjának zsebében ráleltek egy szövetzsebkendőre, melyen a szakértők megtalálták Mariann nyálmintáját.

Magdáról kiderült az is, hogy tüdőbetegségéből kifolyólag, leszázalékoltként alkalmi munkákból élt. A napi gyógyszeradagját fél liter vegyes pálinkával és egy liter borral vette be. A férfi a bűncselekmény elkövetését tagadta. Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek, amely pedig bíróság elé állította a vádlottat.

A Szolnok Megyei Bíróságon 1984. április 17-én kezdődött a büntetőügy tárgyalása, és a felsorakoztatott tanúk és szakértők meghallgatása után már június 5-én megszületett az ítélet. Magda Jánost a Szabó Péter vezetőbíró öttagú tanács bűnösnek találta, és – mint többszörös visszaesőt – aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt halálra ítélte.

A vádlott és védője felmentésért folyamodott, aminek következményeképpen a vádlott ügyét a Legfelsőbb Bíróság tárgyalta. Bizonyítékok hiányában a bíróság az eljárást hatályon kívül helyezte és új lefolytatását rendelte el.

Az új eljárásban a Fővárosi Bíróság 1985. augusztus 13-án bizonyítottság hiányában felmentette Magda Jánost a vád alól. Tette ezt azért, mert az indoklás szerint Magda nadrágjára és zsebkendőjére a rendőrök nem tettek időben bűnjelcímkét, így ezeket a bűnjeleket a bíróság kirekesztette. Vagy, hogy Magda nem tudta volna egyedül elmozdítani a súlyos sírkövet, de a védő sorra megcáfolta a tanúk vallomását is. Makainé ismét Magda mellett tanúskodott, mondván, a gyilkosság idején együtt utazott egy buszon a vádlottal. Aztán megint ellene, de az ő vallomásait már nem vette figyelembe a bíróság. Ezúttal az ügyészség fellebbezett.

A Legfelsőbb Bíróságon 1986. február 19-én kezdték tárgyalni a már két és fél éve tartó bűnügyet. Dr. Bagi Dénes büntetőtanácsa előtt dr. Orosz Balázs védő sorra döntötte meg a vádhatóság bizonyítékait, így végül nem is bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottat. Magda megmenekült a kötéltől és szabadlábra helyezték. Az általa előzetesben töltött egy év kilenc hónapért és tizenhat napért pedig 53 ezer 750 forint kártalanításban részesült.

Hogy, hogy nem, Magda János a jogerős ítélet után összeállt és össze is költözött Makai Kálmánnéval. Mint nem sokkal később kiderült, ez az elhatározásuk mindkettőjük számára végzetesnek bizonyult. Immáron ugyanis nem csupán élettársak, hanem egymás ivócimborái is lettek. A mérhetetlen alkoholfogyasztásuk pedig számos heves vitát, veszekedést és tettlegességet váltott ki belőlük, főleg a férfiból. Ennek az lett a következménye, hogy Magda János megint a vádlottak padjára ült. A Szolnok Városi Bíróság 1988-ban hozott elsőfokú, majd a Szolnok Megyei Bíróság másod fokú határozatában elítélte, mégpedig egyszerre három vádpontban.

Ennek előzménye volt, hogy a férfi 1987 júniusában, egy közös italozáskor úgy megütötte kedvesét, hogy annak két helyen eltört az állkapcsa. Ezt maradandó fogyatékosságot okozó testi sértésnek nevezik a büntetőjogban. Ez ügy kapcsán derült fény arra az esetre, amely a súlyos testi sértés kísérletének fogalmát meríti ki, miszerint Magda, 1985 novemberében, egy konyhakéssel nyakon szúrta Makainét. Ez az ügy a férfi kérésére titokban maradt, Makainé állítása szerint maga szúrta nyakon magát. A harmadik vádpont a könnyű testi sértés volt, amelyben a vádlott 1987. augusztus elsején átmászott a szomszédasszonyának udvarára, ahol tettleg bántalmazta az idős hölgyet. Az ekkor már 53 éves Magda Jánost ezúttal bűnösnek találták, és három év hat hónapi fegyházra ítélték, illetve elrendelték a szigorú őrizetét is. Emellett elrendelték az idült alkoholista kényszer-alkoholelvonó-kezelését is.

Magda János ebből a büntetéséből 1990-ben szabadult. Ám alig telt el kinti létéből néhány hét… Makai Kálmánnét 1991. január 13-án vasárnap holtan találták szandaszőlősi házában. A szakértők azonnal megállapították, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta. A rendőrség őrizetbe vette Magda Jánost, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését, de elmondta, hogy vasárnap este hárman italoztak együtt: Makainé, annak húga, Ott Györgyné, valamint maga Magda. A szakértők az elhunyt szervezetében nagy mennyiségű gyógyszert és alkoholt találtak. A boncolási jegyzőkönyv szerint a halál oka fulladás volt, a halott nő nyakán pedig fojtogatás nyomait észlelték.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság által megállapított tényállás szerint Magda János egy kemény tárggyal leszorította az ágyban fekvő Makainé gégéjét, és megfojtotta. A bíróság 1992. június 17-én bűnösnek mondta ki a férfit, és többszörös visszaesőként elkövetett emberölés miatt, nem jogerősen tizenöt évi fegyházra ítélte. A vádlott és az ügyész ezúttal is fellebbezett…

Magda Jánoson ekkorra már elhatalmasodott az ismert tüdőbetegsége. A szolnoki büntetés-végrehajtási intézetből átszállították a tököli börtönbe, majd a rabkórházba, s itt várta reményteljesen a Legfelsőbb Bíróság „felmentő” ítéletét. Ám, amint Nagy Mariann esetében, Makainé erőszakos halála esetében sem derült ki soha, hogy valóban gyilkos volt-e Magda. Vagy ha nem ő, akkor kik ölték meg a kislányt és az asszonyt? A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete előtt ugyanis az akkor 57 éves férfi 1992 decemberében a cellájában felakasztotta magát. Ám még mielőtt megfulladt volna, az őrök levágták a kötelékéről. Végzete mégis beteljesült, hiszen Magda János a szeretet ünnepén, 1992. december 24-én heveny, fullasztó tüdőgyulladásban elhunyt…

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában