Túlélő

2023.12.18. 11:25

Második lett az Ország Kutyája választáson Zsebibaba, a megnyúzott kis gézengúz

A Jászapátin talált sérült tacskó keverék igazi hős, már kétszer legyőzte a halált.

Illés Anita

Zsebibaba

Forrás: Wegera a kommunikátor Facebook-oldala

Hetedik alkalommal rendezte meg a Kutya-segélyszolgálat Alapítvány az „Ország Kutyája” választást, melynek eredményét vasárnap délután az Árva Kutyák Karácsonyán hirdették ki Ercsiben, a Shíva Menedékében. A kezdeményezés fontos célja, hogy felhívja a figyelmet az állatok mentésének fontosságára.

Vármegyénkben is több ezren szorítottak Zsebike gyógyulásáért
Forrás: Wegera a kommunikátor Facebook-oldala

Az eseményt élőben közvetítette közösségi oldalán Wegera György. Az alapítvány elnöke elmondta, hogy soha nem látott érdeklődés övezte a választást, több ezren szavaztak a mentett kutyákra, amiért köszönetét fejezte ki. A voksok alapján, több ezer ember szívét meghódítva a mellső lábak nélküli Bogárka lett 2023-ban az Ország Kutyája. Második helyezést ért el a megnyúzott Zsebibaba-Nyekdere, harmadik pedig az immunbeteg Tatuka lett. A tavalyi bajnok, a savval leöntött Diana negyedik, míg a lebénult Shíva, a magyar állatvédelem királynője, a többszörös bajnok az ötödik helyet szerezte meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában