Rendezvény

2024.01.24. 11:00

Most tényleg minden a baglyokról szól Túrkevén

Második alkalommal rendezik meg a bagolyfesztivált a legbaglyosabb településen, Túrkevén.

Rimóczi Ágnes

A hétvégén akár ez a bagoly is lencsevégre kerülhet

Fotó: Mészáros János

Túrkeve a „legbaglyosabb” település, így nem is lehetne jobb helyen egy fesztivál, mely az éjszakai ragadozómadarakat helyezi középpontban. E hétvégén rendezik meg a II. Bagolyfesztivál és Nagykun Madarász Találkozót, a programok sorában kiállítások, előadások, gyermekfoglalkozások várják az érdeklődőket, s nem maradhat el természetesen a bagolymegfigyelés sem. 

Január 27-én, szombaton délelőtt tíz órakor kezdődik az esemény a Madarász Károly Művelődési Házban, ahol Sallai R. Benedek, Túrkeve polgármestere köszönti a megjelenteket, majd kiállítások nyílnak a témában. 

A gyermekeket egészen délután öt óráig foglalkozások várják, közben átadják a „Túrkeve és a baglyok” című ifjúsági pályázat díjait is. Szakmai előadások után bagolybankettel zárul a nap a Keve Étteremben. Vasárnap a terepi program kerül előtérbe, délelőtt kilenc és tizenegy óra között Kovács Ágnes, dr. Gyüre Péter, Molnár Géza kalauzolásával tekinthetik meg az érdeklődők a városban telelő erdei fülesbaglyokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában