2024.01.01. 09:00
Újra kinyit Tisza Szálló gyógyfürdője, megköszönték a mezőtúri igazgató munkáját – ezek voltak az elmúlt hét legjei
Csak úgy röpködtek az értékes holmik a tiszafüredi benzinkút kerítése fölött, újra terítéken volt a jászberényi Conselve téren található parkoló jövője – többek között ezek is szerepeltek az elmúlt hét legolvasottabb hírei között.
A Tisza szálló épülete
Fotó: Nagy Balázs
1. Csak úgy röpködtek az értékes holmik a tiszafüredi benzinkút kerítése fölött
Lopásról érkezett bejelentés a Tiszafüredi Rendőrkapitányságra december 27-én reggel az egyik helyi benzinkút munkatársától. A helyszínen a nyomozók megállapították, hogy a tolvaj az egyik tárolóból jégoldókat, motorolajokat, ventilátort és tisztítószereket vitt el több mint 100 ezer forint értékben. Az értékesebb tárgyakat az olajraktár melletti füves területre dobálta, 36 ezer forint értékű tételt pedig magához vett. A hátrahagyott zsákmányért már nem volt ideje visszatérni az elkövetőnek.
2. Megköszönték a mezőtúri kórházigazgató munkáját
Az intézményért végzett áldozatos munkáját köszönték meg dr. Szecsei Klára igazgatónak. A közelmúltban Herczeg Zsolt kereste fel a nyugdíjba vonuló intézményvezetőt, s mondott köszönetet a doktornőnek.
3. Újra terítéken volt a jászberényi Conselve téren található parkoló jövője
Idei utolsó soros ülésén egy sürgősségi indítványról és huszonkilenc napirendi pontról tárgyalt a jászberényi képviselő-testület. A tanácskozáson 13 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett fogadták el Jászberény 2024-es költségvetési koncepcióját.
4. Újra kinyit a szolnoki Tisza Szálló gyógyfürdője
Régóta nem üzemel a Tisza Szálló és Gyógyfürdő fürdő részlege. Úgy tűnik, nemsokára ismét lehet élvezni a létesítmény gyógyvizének hatásait. A nyitásról a hotel honlapján számoltak be az illetékesek.
5. Behavazik-e a Várkonyi téri domb, lesz-e sípálya Szolnokon?
Néhány nappal ezelőtt némi ízelítőt adott a tél Szolnokon és több vármegyei településen, az akkor lehullott hó azonban rövid idő alatt elolvadt. Joggal merül fel ezekben a napokban még inkább a kérdés, hogy vajon, ha nem is esik az égből hó, behavasítják-e a szolnoki Várkonyi téri dombokat? Hírportálunk a téma kapcsán megkérdezte a Szolnoki Városüzemeltetési Kft.-t.