Foglalkoztatás

2024.04.28. 15:30

Jövőképet adnak a hátrányos helyzetű jászberényi fiataloknak

A Mesterségek Műhelye program egyik fontos célja, az oktatásból a munkába való átmenet támogatása.

Illés Anita

Elindult a hátrányos helyzetű fiatalokat támogató Mesterségek Műhelye pályázat Jászberényben. 

Portrait,Confident,Young,Woman,Standing,In,The,City,Looking,To
Fotó: Shutterstock.com / Forrás:  Illusztráció

Az Erasmus+ támogatásával megvalósuló projekt nyitórendezvényét nemrég tartották a Birs Vendégházban, ahol Hamar Kata programszervező ismertette az egy évig tartó program céljait, elemeit. Kiemelte, hogy elsősorban az enyhe értelmi fogyatékos és a részképesség zavarral küzdő fiatalokra fókuszálnak. Napjainkban Európában és Magyarországon is jelentős a NEET-fiatalok aránya, akik a középiskola elvégzése után nincsenek jelen sem az oktatásban, sem a munkaerőpiacon. A program egyik fontos célja, hogy megelőzzék ezt az élethelyzetet, jövőképet mutassanak az érintetteknek és segítsék az oktatásból a munkába való átmenetet. Ennek érdekében kapcsolatokat építenek ki a fiatalok, a pedagógusok, a munkáltatók és a döntéshozók között. Emellett fontos szerepet kap a közösségépítés, a foglalkoztatáshoz szükséges kompetenciák fejlesztése is. A résztvevőket karriertanácsadás, önismereti foglalkozások és motivációs tréningek is segítik. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában