Hálaadó istentisztelet

2024.04.28. 16:58

Büszkén hirdeti a méltóságukat: a megújult református templomot ünnepelték Kunmadarason – galériával

Teljesen megújult a kunmadarasi református templom, az átadóünnepséggel összekötött vasárnapi hálaadó istentiszteleten részt vett Varga Mihály pénzügyminiszter is.

Daróczi Erzsébet

A vasárnapi istentisztelet kezdetén Fazakas László református lelkész köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, a templom felújítása 2014-ben kezdődött, és a templom környezetének rendbetételével tavaly ősszel fejeződött be. Megújult a tetőzet, a templombelső, a templomtest külseje, kicserélték a nyílászárókat, megújult a templomtorony.

A templom felújítása 2014-ben kezdődött
Fotó: Daróczi Erzsébet

Kiemelt közösségi szerepe van az épület felújításának

– Egy hosszú és alapos építő munkát ünnepelni jöttünk ma ide – kezdte beszédét Varga Mihály pénzügyminiszter.

– Ez az építőmunka kilóg a mai trendekből, mégpedig azért, mert itt egy templom volt az építkezés tárgya. Rendhagyó jelenség ez egy olyan világban, ahol kirekesztőnek, sértőnek titulálva levetetik a hivatalok falából a keresztet, vagy börtönnel fenyegetik azt, aki a Bibliából idéz, vagy rosszabb esetben egyszerűen lerombolják a templomot. Jó hír, hogy magyar vonatkozásban egész más a helyzet. 2010-től Magyarországon és a határon túli magyarlakta területeken háromezer templomot újítottunk fel, vagy építettünk. Kunmadaras református többségű település, ezért itt a református templom felújításának kiemelt közösségi szerepe van. A templom az elmúlt évek során kormányzati támogatással összesen 371 millió forintból újulhatott meg – mondta Varga Mihály, aki megköszönte mindazoknak az együttműködését, akik ennek a szervezésében, előkészítésében és végrehajtásában részt vettek.

Az egész térség gazdagodott ezzel a szép templommal

Balogh Marianna polgármester szerint a templom története elválaszthatatlan a település történetétől, egyaránt hirdeti a madarasi kunok méltóságát, haza iránti hűségét, hitben való szilárdságát. 

– Ma itt vagyunk a templomban, ami a múltunkat, hagyományunkat, hitünket jelenti. A kormány támogatását a képviselő-testületünk nevében köszönöm. Azt, hogy Kunmadaras egyik ékköve teljesen felújítva hívhatja fel a figyelmet településünk egykori nagyságára – fogalmazott a polgármester.

Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke szerint nem csupán a gyülekezet, a település, hanem az egész térség gazdagodott ezzel a gyönyörű templommal.

– Köszönöm azoknak, akik a pozíciójukból, a lelkiismeretükből, a hitükből adódóan felekezetekre való tekintet nélkül az egyházi intézmények megújításán dolgoznak a vármegyében. Ezzel egész szeretett szülőföldünk, Magyarország tud gazdagodni – mondta Hubai Imre.

Nyomot akartak hagyni a világban a kunmadarasiak

– Kétszáz esztendővel ezelőtt a kunmadarasi gazdák, ősök úgy gondolták, hogy nyomot kell hagyni ebben a világban, jelet kell hagyni, mely felfelé mutat az égben, és felépítették ezt a templomot, az ég felé mutató toronnyal. Egy olyan toronnyal, mely messziről látszik, és irányt mutat, merre van Kunmadaras – kezdte beszédét F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő.

A hálaadás liturgikus zárását Nagytiszteletű Koncz Tibor esperes tartotta, orgonán közreműködött Kiss Zsigmond és a Karcagi Református Gyülekezet Sole Gratia Kórusa.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában