Itt a szezonja

2024.04.26. 06:55

Sokan hiszik, hogy luxuscikk, pedig akár nálunk is megterem a szolnoki piac egyik üde színfoltja

Megjelent a piacokon a spárga, melyet jellemzően húsos kötegekben kínálnak. Ennek a növénynek a zsenge, megvastagodott hajtásait, sípjait fogyasztjuk, melyek amellett, hogy ízletesek, vitaminokban is gazdagok. Azon pedig már talán senki sem lepődik meg, hogy idén ennek a friss zöldfélének is hamarabb érkezett el a szezonja.

Kovács Berta

Levesnek, főzeléknek, de sütéshez is használható jellegzetes zöldféle a spárga, melyet már idén is lehet kapni a piacokon és és áruházláncok boltjaiban is, ez utóbbi helyeken jellemzően importot árulnak. 

Pozderka László még várhatóan május közepéig, végéig árulja a spárgát a szolnoki piacon
Fotó: Mészáros János

A szolnoki piacon is bevásárolhat belőle, aki szereti. 

Pozderka László évtizedek óta árulja Szolnokon a Rákóczifalván termő spárgát, így nem meglepő, hogy most is belebotlottunk.

Csak módjával „mozdultak rá” a vevők

– Aránylag hamarabb terem az idén is a spárga – osztotta meg tapasztalatait az árus. – Igazából lett volna már húsvétra is, ha nem hűlik le a levegő, és nem viszi el a fagy. A néhány héttel ezelőtti mínuszok nem tett jót neki. Ha ez nincs, a tavalyi évhez képest három-négy héttel korábban már lehetet volna árusítani. De azért egy ideje már így is hozom a piacra. 

Az árus azt is elárulta, a termés minősége jobb most, mint a megelőző években.

– Télen aránylag feltöltődött a talaj a csapadékvízzel, így zsengébbek, finomabbak lettek a sípok – mutatott rá. – Két éve, 2022-ben jelentős volt az aszály, a szárazságban a növények nem tudtak jól fejlődni. Tavaly pedig, ahogy most is, az első hajtásokat elvitte a fagy.

Mint megtudtuk, a vevők azonban csak módjával „mozdultak rá” erre a zöld finomságra.

Sokan még mindig luxuscikknek nézik

– Sokan meglepődnek, hogy ilyen korán van spárga, de azért fogyogat. Tavaly azért jobb volt a kereslet, pedig már akkor is visszaesett a fogyasztás. Régebben sokkal jobban vitték. Talán azért nem fogy annyira, mert sokan szinte luxuscikknek nézik. Pedig nem az, érdemes megkóstolnia annak is, aki nem szokta fogyasztani. Számos elkészítési módja van, érdemes recepteket keresni és kipróbálni – javasolta Pozderka László.

Pozderka László a spárga kötegeit néhány napja 1500 forintért árulta a szolnoki piacon
Fotó: Mészáros János

– A spárgával csak néhány helyen foglalkoznak a vármegyében, inkább csak zártkerti, háztáji jelleggel termesztik. Annyi nem terem, hogy a kamaránál nyilvántartsuk – mutatott rá Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei elnöke. Azt ő is megerősítette, hogy ez a növény is előbbre tart a fejlődésben, a nagyon korán beköszöntő tavaszi meleg megtette hatását...

Mint hangoztatta, a spárga a laza, homokos talajt kedveli, így főként a Duna-Tisza közén kedvezőek számára a viszonyok, de vármegyénkben is akadnak jó termőterületek. Viszont mindezzel együtt sem elég nagy a népszerűsége. 

Egykoron kimondottan úri csemegének számított

A spárga őshonos növény Magyarországon is, de gasztronómiánkban a 20. századig mégis ritkaságnak számított. Jellemzően az előkelőségek, úri konyhák csemegéje volt. A mindennapi étkezésbe így elég későn „szivárgott be”. 

A spárga zsenge, megvastagodott hajtásait, sípjait fogyasztjuk, melyek A-, B1-, B2-, B6-, C- és E-vitaminban is gazdagok, de folsav-, kalcium-, vas-, foszfor- és káliumtartalmuk is jelentős. Mindezek mellett antioxidánsokat is tartalmaznak.

Eltérő színű fajtái ismeretesek. A fehér spárga a föld alatt terem meg, enyhébb íz jellemzi, fogyasztás előtt pedig meg kell hámozni. A zöld a földfelszín felett fejlődik, nyersen is ehető, kiválóan alkalmas grillezéshez, pároláshoz, el lehet készíteni bundában, köretnek húsféléhez. De találkozhatunk lila fajtájával is, melyet igen markáns íz jellemez, elkészítési módja pedig a fehér spárgához hasonló.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában