Szegecs, bőrszerkó, Macbeth – a Szigligeti Színházban jártunk

„…Szörny, szívd a mellem tejét epének, bárhol leskel is testtelen gyilkod a rontásra!…” – zengi mindezt magából kifordulva a fő(anti)hős felesége Shakespeare Macbethjében. A Szabó Lőrinc fordításában és Csiszár Imre rendezésében a Szolnoki Szigligeti Színházban két részben színpadra állított tragédia az egyik legvéresebb dráma a sötét középkor legjavából.

Lehetne akár kettős királydráma is, hiszen a gyilkosság árán koronához jutó címszereplő maga is fegyver által vész el. Na, de kezdjük az elején.

Shakespeare a skót legendáriumból, a Holinshed-krónikából emelte ki Macbethjét. A megtörtént eseményeket a tragédiájában akkor kezdte eltorzítani, amikor a szereplőket erős pozitív, illetve negatív személyiségjegyekkel ruházta fel.

Illetve fellapozta a kor históriáskönyveit, s minduntalan ármánykodással, gonoszkodással és gyilkosságokkal találta magát szemben. Ezeket a középkori barbárságokat nemhogy merészelte beemelni, de szándékosan hangsúllyal közvetítette műveiben. Véres királydrámáit is efféle krónikákból merítette egyébiránt.

Macbethje egy skót hadvezér. Legyőzte urának, egyben rokonának, Duncannek ellenségét, valamint az országot támadó norvég hadakat is. A hős katona egy egész életre pajzsra emeltetett volna… …ha nem lennének életben és álmokban a nők és a rossztündérek.

Ámde vannak! A kelta mitológiából is átvett szakállas boszorkányok három gonosz jóslattal babonázzák meg Macbethet.

Kettő azonnal teljesül is, melyek azonnal hihetővé teszik számára a jövendöléseket. Már csak az nem következett be, hogy király legyen. Ezt a jóslatot maga igyekszik beteljesíteni, ám ehhez a regnáló felség gyors halála szükségeltetik.

A királygyilkosságtól Macbethet a darab elején még lélegző lelkiismerete óvja meg. A nagyravágyó Lady Macbeth azonban rendre bűncselekedetre ösztönzi az odáig bátor és becsületes, tiszta és tisztességes férjét. Duncan alattomos leölése egy sor további gyilkosságot, illetve több szereplő önmeghasonulását, személyiségváltozását hozza magával.

Macbeth és felesége a darab végére eszét veszti, a közbeeső időkben az őrültséghez vezető utat járatja be velünk a dalnok. Az embertelenséget ezt követően dróton húzzák, a krónikás nem fél jóravalók, asszonyok és gyermekek legyilkolásától sem.

Mintha Shakespeare kora bulvárújságjainak írta volna drámáit. Noha lehet, a szenvedésekkel és szenvedtetésekkel teli 17. század színházlátogatói is épp a brutalitás, az erőszak és a vér közeli látványa miatt ülték körbe a Globe színjátékterét.

Az archaikus nyelvezettel a színészeknek nem, a Szigligeti hallgatóságának azonban meggyűlt a baja. De hát a Shakespeare-fordításban (is) remeklő Szabó Lőrinc nem adhatta hűebben vissza Macbeth 11. századbeli és az író 17. századi óangolságát. Aki e drámát olvasta már, vagy érti tartalmát, annak tökéletes volt a visszakapott nyelvi élmény. Mások a darab egyenletesen megrendezett vonulatából következtethettek az eseményekre.

Macbeth a felesége nélkül a hősiesség, a szilárdság és a hűség bajnoka volna. A Lady a megátalkodott énje, ami nem bújna ki belőle sátánként, ha nem akarna feleségének is megfelelni, mint a hozzá is hűséges férj.

Barabás Botond súlyos léptékű játéka elhiteti a nézővel a gyarló ember lelki és szellemi átváltozását. Radó Denise ott folytatja szerepét Lady Macbeth bőrében, ahol abbahagyta A fizikusokban. Ott is, itt is a velejéig romlott, a tökéletesen formált rossz, a női III. Richard.

A teátrum szinte egész társulatát felvonultató tragédia összes más szereplője rendkívül értékessé és maradandóvá teszi a csiszári Macbethet. Amilyen mély és sötét, szigorú és koncentrált az eredeti színmű, annyira friss, ropogós és fogyasztható darab ez.

Olvasta már a Szigligeti Színházzal kapcsolatos kvízünket? Itt megteheti!