Kele Fodor Ákos a cigány mondavilágról írt

– „Egy vérző alkonyatkor három Urme szállt le egy szerencsés hegy tisztására, mert nagyon szerettek ott éjjelente táncolgatni. Tisztogatták tollaikat, míg a Napkirály egészen meg nem rémült és aggastyánként alá nem szállt a föld alatti egekbe. De nem lett sötét, mert fel is kelt a Hold és beragyogta a hegyoldalt. Ekkor az Urmék a tisztás szélén levetették kányabőrüket és női alakjukban mezítelenül táncra perdültek…”

A Madár a fekete tyúkban című mese egy részlete, melyet a szerző a szolnoki könyvbemutatón olvasott fel.

Már ebből a néhány sorból is kiderül, Kele Fodor Ákos mesekönyvében olyan lényekkel is találkozhat az olvasó, melyekkel eddig nagy valószínűséggel nem.

A cigány mondavilágban az Urme tündért, sorstündért jelent, ők mindig hárman vannak. De egyéb érdekességeket is megosztott az író a közönséggel.

– A magyar népmesében a boszorkány figurája egy, a roma kultúrában viszont elég élesen különválik a varázslóasszony, aki ember, és valamilyen módon szerezte a varázstudását, de ő inkább gyógyít, segít.

– A Holyipi típusú boszorkány viszont emberfeletti lény, és ez csak gonosz lehet. A Phuvus pedig egy földi szellem, ezek szőrös kis lények, amelyek varázserővel is bírnak és föld alatti városokban laknak.

– Nem egyértelműen jó vagy rossz az emberekhez, de inkább rossz – mutatta be a cigány kultúrában rendszeresen felbukkanó lényeket az író, aki a könyv megírása előtt évekig tartó kutatómunkát végzett.

– Több éven át gyűjtöttem az adatokat, de ebben nem volt terepmunka. Körülbelül ezer adatot találtam. Semmit nem én találtam ki, sem a lényeket, sem a figurákat. Ami az én munkám volt ebben, ahogy ezeket összeillesztettem és ahogy ezt tálaltam.

Többféle magyar forrásból dolgoztam, de például cseh cigánytól gyűjtött mitológiai részleteket is beletettem, úgy vált egésszé az egyik mese. A legrégebbi források az 1890-es évek második felében közreadott etnográfiai folyóirat hasábjain jelentek meg.

A legkésőbbi adatok pedig az 1990-es évek közepéről származnak, ezek a gyásszal virrasztással, halottkultusszal kapcsolatos történetek. Sok etnográfiai forrás számolt be arról, hogy a cigány közösségekben tovább fennmaradt a mesélés kultúrája – beszélt a könyv előzményeiről az író.

Kele Fodor Ákos kötete tizenhét mesét tartalmaz, az író a könyvet három részre tagolta, melyet különböző hegyek jelölnek. A könyv nem csak tartalmában, formájában is különlegességeket hordoz.

A kezdőlapok és a lapok széle is fekete, a kötetet a cigány mítoszokban fellelhető piros fonallal kötötték.

– Egyrészt az, hogy „cigányság”, az egy munkafogalom, ugyanis ilyen nincs. Ez egy térben és időben teljesen széttagolt kultúrájú nép. Ezek a mesék is ugyanarra a rugókra járnak, mint más népek meséi, csak éppen más köntösbe lettek öltöztetve, a „ruhájuk” más.

– Ezek viszont nagyon erősen hozzájárulnak az élvezeti értékhez. Az elnevezések például. Ezek a finom dolgok adják a cigány mesék különleges jellegét.

– Közel száz mesekezdő formulát gyűjtöttem össze, hiszen ezek is jellegzetesek, ebből a könyvbe beletettem a tizenhét legszebbet – mondta arról, hogy mi is adja a cigány mesevilág különlegességét.

A szerző szerint néhány hónapja megjelent könyvében eddig mindenki mást és mást látott.

– Ennek a könyvnek közönségei vannak, így, többes­számban. Mindenhol másképp látják és máshogy értékelik. Pécsre például úgy hívtak meg, hogy felnőtteknek szóló meseterápiához volt szükség a könyvre, Szegeden a zsánerirodalom szemszögéből közelítették meg, fantasy-horrornak is titulálták.

– Van olyan is, aki romológiai szempontból néz rá. Azt gondoltam eddig, hogy nem akarok és nem is tudok prózát írni, ugyanis nem vagyok prózaíró alkat, de valahogy a mese logikája, eszköztára, felépítésmódja ismerős volt – mondta az író.

Akinek a 2010-ben megjelent Textolátria, a 2016-ban kiadott Echolália, és a tavaly megjelent Megálmodtalak című, Peer Krisztinával közösen írt munkája után A szív vége – Cigány Újmesék már a negyedik könyve.