Drámai felütéssel nyitja az évadot a Szigligeti színház első darabja – galériával

Csupán érdekesség: a szolnoki Szigligeti tíz évvel ezelőtt mutatta be Bíró Lajos Sárga liliomját. Az akkori szereposztásból egy évtizeddel később egy csokorra valóan, tízen játszanak a Tisza parti teátrum ez évadbéli első darabjában, Szép Ernő Lila ákácában. Előzetes megállapítás: érezhetően egyik regény befejező részét sem virágos jókedvében jegyezte le írója az elmúlt századelőn…

A szolnoki teátrum idei első bemutatója több szempontból is élénk érdeklődésre adott okot. Előre tesztelt nézői kívánságra ugyanis víg kedélyű műfajra szabta szezonbéli műsorrendjét a Szigligeti. Ezek után pedig azt is gondolhatta volna az ezerfejű, hogy Szép Ernő Lila ákáca happy enddel végződik. Mert noha az „Egy fővárosi fiatalember regénye”, illetve „Egy pesti fiú históriája” alcímekkel is futott művének csattanóját, önéletrajzi ihlettől átitatva, az élettől fiatalon kapott fájdalmas pofonként jegyezte le írója, ám a korabeli filmes műfaj és egyes színházak vidám befejezéssel vitték vetítővászonra és állították színpadra a darabot. Csiszár Imre rendezői felfogása szerencsére a könyvalapúságra szavazott, ezért az előadás-végi könnyfakadást a drámai végjáték okozza.

Adva van egy pali, az ifjú, ficsúr Pali, aki jó dolgában a szerelemről ábrándozik. Álmodozásának nője nem mai csirke, inkább romlott „privát viszony”, aki noha felajánlkozik a mélabús fiatalembernek, az viszont rossz álomból felriadva dobja az érett kokott kotlóst. Nekivaló csibéje lenne Manci, a naiv butuska fruska, de őt a vélt szerelem lila ködétől elvakulva a Lila ákác árnyékában sem látja meg. Amikor pedig végre kinyílik a szeme, azzal együtt pedig szíve, lelke… No, de!

A két főszereplő, Biró Panna Dominika (Manci) és Csákvári Krisztián (Pali) játszottak már együtt és maradandó drámát a Szigligeti égisze alatt korábban, pályakezdőként, még a Székely Kriszta rendezte Sirályban. Ezúttal is közösen hódítják meg a közönséget. Játékuk most is érett és hiteles, eszköztáruk e művészi játékra bőséges és választékos, prózai és dalos jeleneteknél egyaránt. Énekhangjuk is csodaszámba megy, ámbátor ez ügyben a fiatal színészember erőteljesebb lehetne.

Jelentősebb szerepeket kaptak és a lehetőséggel szintén éltek még a Hédit alakító, a Liliomfiban feltűnt és feltűnően remeklő újabb virgonc-tanonc, Cseke Lilla Csenge, valamint a nőimitátor Angeluszt megformáló Zelei Gábor, de sorolhatjuk a jók közé Kinczel József Zsüzsüjét is. A darab egy részében a szándékosan szélsőséges úri muri-harsányságot felvonultató Horváth Gábor (Mínusz) és Tárnai Attila (Majmóczy) kiváló Pixi és Mixi gróf-utánzatok, de Horváth György (Józsi), Ónodi Gábor (Leó), Lugosi Claudia (Mili), Vándor Attila (Lali) és Karczag Ferenc (Solymosi) is méltósággal rendelik alá játékukat nagyobb szerepeket viselő játszótársaiknak.

A jelenetek szerényebben kivitelezett díszletei helyett az időnként fel-felbukkanó, dinamikusan játszó táncos-énekes páros pótolja a látványhiányt. Kertész Marcella és Dósa Mátyás hivatásos orfeumisták a darabban, s hogy ők alakítják Gyémánt Hannát és Bársony Pubit, az mindenféleképp emeli a szolnoki előadások színvonalát.

Köszönet Csiszár Imre rendezőnek azért, hogy a hajdani slágerek elhangoznak a darabban, köszönet ezért a közreműködő Szolnoki Szimfonikusoknak is. És köszönet azért, hogy archaikus lett a befejezés és nem a művivé formált örömteli meghatottságtól, hanem a könyvszerű, a sajnálatosan életszerű drámai képek okán érkeznek a könnyek…