2024.01.08. 13:30
Telt házas előadásokkal nyitotta az évet a Szent Márton Társulat Kunszentmártonban
Három alkalommal is megtelt a kunszentmártoni Szabó Gyula Művelődési Központ színházterme az elmúlt napokban. A Szent Márton Társulat az Isten pénze zenés darabot tűzte műsorra.
Egy hétvége alatt háromszor adták elő a zenés produkciót a kunszentmártoni társulat tagjai
Forrás: Beküldött fotó
Több mint 600-an voltak kíváncsiak a Szent Márton Társulat előadásaira. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Isten pénze musicalt január 5-én, 6-án és 7-én tűzték műsorra a Szabó Gyula Művelődési Központban.
Az elmúlt héten folyamatosak voltak a próbák, összeállt az előadás, melynek olyan nagy sikere volt, hogy a harmadik alkalommal még pótszékeket is kellett a terembe vinni.
– Sokan most találkoztak először a darabbal, minden este teltház volt, ami visszajelzés arra, hogy van igény a minőségi szórakoztatásra Kunszentmártonban – foglalta össze Faragó Sándor. A társulat vezetője hozzátette, Mr. Fezziwig szerepében igazán jól érezte magát. Úgy véli sikerült magáévá formálni a karaktert.
Bár hétfőn még bontották a díszleteket, de Sándor már a nyári szabadtéri előadás tervén gondolkodott, ám erről egyéb részleteket még nem árult el.