RÖPLABDA

2018.02.03. 12:07

A fontos pontokat rendre elveszítette a Jászberény

Arra számítani lehetett, hogy a női extraligában eleddig nyeretlen kaposváriak nem fogják olcsón adni a bőrüket – kiindulva a Nyíregyháza és a Békéscsaba elleni találkozójukból –, azzal viszont alighanem sokakat megleptek, hogy az első sikerüket a megerősített Jászberény ellen aratták.

Pabar Gyula

Deme Gábor edzőnek (középen) nincs sok ideje rendezni a sorokat, mivel vasárnap este már a Nyíregyházát fogadják

Fotó: Gémesi Balázs

Más sportágakhoz hasonlóan, a röplabdában is döntő szerepe van annak, hogy melyik csapat nyeri a fontos pontokat. Ha a látottakat nagyon lesarkítjuk, akkor elmondható, hogy a Jászberénynek ezen ment el a meccs.

Mert bár mindegyik játszmában jobban kezdett, 15–16 megszerzett pont után rendre megtorpant, ezzel megadva az esélyt a Kaposvárnak arra, hogy visszakapaszkodjon.

A házigazdák ezen az estén pedig éltek is a lehetőségeikkel, ami főként a brazil Araujo és a szerb Iricsanyin érdeme.

A Jászberénynek nincs sok ideje nyalogatni a sebeit, hiszen vasárnap este hat órakor a Nyíregyházát fogadja a Bercsényi úti játékcsarnokban.

Deme Gábor edzőnek (középen) nincs sok ideje rendezni a sorokat, mivel vasárnap este már a Nyíregyházát fogadják
Fotós: Gémesi Balázs

MCM-KAPOSVÁRI EGYETEM–JÁSZBERÉNY VOLLEYBALL TEAM 3:1 (20, 23, –16, 17)

Kaposvár, 300 néző. V.: Horváth M., Mezőffy.

KAPOSVÁR: Fábián F. 4, Araujo 18, Harmath 10, Iricsanyin 11, Kanizsai 8, Leidgeb 10. Csere: Csitári (liberó), Horváth A. 1, Szívós, Lutter L. Edző: Zarka Péter.

JÁSZBERÉNY: Borsos 5, Bleicher N. 8, Sevcsuk 7, Pintér A. 15, Adamenya 7, Miklai 14. Csere: Lékó (liberó), Ivonkina, Bertók. Edző: Deme Gábor.

AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. I. játszma: 5:8, 16:14, 21:17. II. játszma: 5:8, 13:16, 19:21. III. játszma: 5:8, 13:16, 14:21. IV. játszma: 8:7, 16:9, 21:13.

ZARKA PÉTER: – Örülök, hogy a hullámvölgyeink ellenére jó teljesítménnyel nyertünk.

DEME GÁBOR: – Egy kifejezetten jó erőkből álló csapattal szemben maradtunk alul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában