2018.05.03. 11:06
Két vesztes szett után ébredtek a jászberényi hölgyek
Immár a helyosztóknál tartanak a küzdelmek a női röplabda extraligában.
A jászberényi csapat a bronzcsatában érdekelt, amelyben az Újpest az ellenfele. Az első meccset óriási csatában, a hazai környezetben játszó lila-fehérek 3:2-re nyerték.
– Az első két szettben nagyon gyengén játszottunk – mondta értékelésében Deme Gábor, a jászberényiek vezetőedzője –, ekkor szinte nem is volt jó nyitásunk és nyitásfogadásunk.
A harmadik, negyedik játszmára felébredtünk, de a döntő szettben taktikai hibákat vétettünk támadásban és emiatt veszítettünk. A hétvégén hasonló mérkőzésre számítok, de szeretnénk majd kihasználni a hazai pálya előnyét.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc második meccsét szombaton este hét órakor rendezik Jászberényben, a Belvárosi Játékcsarnokban.
UTE–Jászberény 3:2 (19, 13, –14, –21, 9)
400 n. V.: Mezőffy, Kiss Z.
Újpesti TE: Bleicher R. 1, Da Silva 10, Bazsandolska 11, Bosio 11, Hiruela 19, Cross 14. Csere: Kötél D. (liberó), Dégi, Ancsin 1, Szűcs K. Vezetőedző: Horacio Nestor Bastit
Jászberény: Adamenya 3, Miklai 14, Ivonkina 14, Bleicher N. 1, Miranda 18, Pintér A. 12. Csere: Lékó (liberó), Borsos 3. Vezetőedző:
Deme Gábor
Az eredmény alakulása:
I. játszma: 3:2, 6:6, 8:9, 16:13, 20:15, 22:18, 18:23
II. játszma: 4:2, 10:3, 10:8, 15:11, 20:13, 23:14
III. játszma: 2:3, 7:5, 8:12, 10:15, 11:18, 12:22, 22:19
IV. játszma: 3:2, 5:5, 7:10, 10:14, 15:17, 18:22, 20:23
V. szett: 3:2, 5:3, 8:4, 12:5, 14:9.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó bajnoki döntő, első mérkőzés: Linamar Békéscsaba RSE–Fatum Nyíregyháza 3:1 (20, -20, 23, 19).