VÍZILABDA

2018.10.18. 13:10

Nehéz szolnoki győzelem az újonc Split ellen

A Jadran Split ellen hazai környezetben kezdhette meg menetelését a Szolnoki Dózsa a Bajnokok Ligája új idényében. Az egykori BEK-győztes, de manapság már zömében fiatal játékosokból – álló horvát együttes selejtezőkön keresztül jutott el a főtáblára.

Szöllősi P. /Varga Csaba

A szolnoki Viktor Rasovic (k), valamint Zeljko Kovacic és Andelo Setka, a horvát csapat játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája B csoportjában

Fotó: MTI/Mészáros János

Jól kezdtek Alekszicsék, hét perc elteltével már 3-0-ra vezettek, a szerb bekk például zseniális gólt ejtett rosszkéz oldalról. A második negyed elsősorban az egyéves pécsi kitérőt követően Szolnokra visszatérő Szatmáriról szólt.

Ebben a periódusban két gólt is szerzett, a legszebbet, a harmadikat pedig a fordulás utánra tartogatta: megúszást követően Zalánki passzát kapásból helyezte Anic kapujába. A Dózsa ugyan végig lépéselőnyben volt, de a Jadran ott loholt a nyomában.

Különösen akkor vált izgalmassá a derbi, amikor előbb Lazics, majd Zalánki hibáját követően is ötméterest kapott a Split. 10-9-es szolnoki előnynél a horvátok többször is támadhattak a döntetlenért, az utolsó akciójukat Setka zárta le egy távoli, kissé nagyképűen elengedett csavarással, amit gond nélkül hárított Nagy Viktor, így a vártnál ugyan szorosabb lett a vége, de győzelemmel mutatkozott be a Dózsa a BL-ben.

– Az építkezés elején tartunk, ebből kifolyólag tudtuk, hogy izgalmas és kemény mérkőzés lesz a Jadran elleni – értékelt Zsivko Gocics, a Szolnok edzője. – Az első félidőben a jó védekezésünk miatt domináltunk, de a folytatásban nem tudtuk tartani ezt a szintet, ennek az okát ki kell majd elemeznünk.

A következő fordulóban, november 3-án, a Szolnok az olasz Verona vendége lesz, amelyik a rajton óriási meglepetésre legyőzte címvédő Olympiakosz csapatát.

Szolnoki Dózsa – Jadran Split 10–9 (3–1, 3–3, 3–3, 1–2)

Gólszerzők: Bátori 4, Szatmári 3, Zalánki, Alekszics, Rasovics, ill. Popovic 3, Viskovic 2, Delic, Zovic, Setka, Kovacsic.

A B-csoport további eredményei: Verona–Olympiakosz (görög) 7–6 (!), Spandau (német)–Jug Dubrovnik (horvát) 6–7, Mladost (horvát)–Hannover (német) 11–11)

Az A-csoport magyar eredményei: FTC Telekom–Dinamo Moszkva (orosz) 13–6, CNA Barceloneta (spanyol)–ZF-Eger 12–7

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában