ASZTALITENISZ

2018.10.04. 13:14

Két helyszínen is megyei rangadót játszottak

Két megyei rangadót is rendeztek az elmúlt hétvégén a férfi asztalitenisz NB II.-ben.

Skumáth István két győzelmet aratott a Volán ellen.

Fotó: Mészáros János

A hibátlan mérleggel rendelkező Jászkun Volán Sport Club a Karcagot fogadta. A találkozó elején jelentős előnyre tettek szert a hazaiak, és a mérkőzés felénél már 7:2-re vezettek.

Az összecsapás 10:3-nál dőlt el végleg, a tökéletes mérleggel záró Fodor Ronald újabb győzelmével. A végeredmény 12:6 lett a volánosok javára, akikre a következő fordulóban rangadó vár, hiszen az eddig szintén százszázalékos teljesítményt nyújtó Békés otthonába látogatnak.

Az egyaránt egy győzelemmel és egy vereséggel álló Kisújszállás és a Jánoshida mérkőzött meg, előbbi pályaválasztása mellett. A vendéglátók végig kézben tartották a mérkőzést, és 11:7-es győzelmet arattak Szép Gábor vezetésével.

A Mezőtúr megőrizte hibátlan mutatóját, hiszen Debrecenből is elhozta a három bajnoki pontot.

Jászkun Volán SC – Kováts DSE-Karcag 12:6

Volán: Fodor R. 4, ifj. Szöllősi 3, Nagy S. 2, Zelei 1 és a Fodor–ifj. Szöllősi páros 1, Nagy–Zelei páros 1.

Karcag: Imrei 2, Skumáth 2, Sebestyén 1, Szepesi 1.

Skumáth István két győzelmet aratott a Volán ellen.
Fotó: Mészáros János

Kisújszállás – Jánoshida 11:7

Kisújszállás: Szép 4, Kruchió 3, Ágoston 3, Szép–Polgár páros 1.

Jánoshida: Németh M. 2, Bene 2, Győr 1, Kovács S. 1 és a Bene–Németh páros 1.

Debrecen II. – Mezőtúri AFC 6:12

Mezőtúr: Papp D. 4, Szelei 3, Takács L. 2, Krajczár 2 és a Papp–Krajczár páros 1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában