GALÉRIÁVAL

2018.11.15. 09:55

Vendégsiker született a jászberényi hokimeccsen

Hét csapat, köztük a jászberényi Lehel HC is érdekelt az OB II. küzdelmeiben.

Varga Csaba

Fotó: Gémesi Balázs

Két hete hazai környezetben rajtoltak a berényiek, 6–5-re verték a székesfehérvári Hevület legénységét. Legutóbb is hazai pályán léptek jégre Szerdahelyi Gábor edző tanítványai, akik az elmúlt évadban ezüstérmes MAC Budapest II együttesét fogadták, mintegy 300 szurkolójuk előtt.

Nagyon bekezdtek a fővárosiak, akik negyedóra után már 4–0-ra vezettek, mire Vincze Patrik szépített. A harmad hajrájában egy-egy gól született, Tóth Imre lövésével módosult 2–5-re az állás. A második harmadban – közönségük legnagyobb örömére – egymást múlták felül a játékosok, öt találatot jegyeztek, egy ellenében.

Majd a 44. percben Nagy Zoltán újabb góljával már 8–6-os állást mutatott az eredményjelző. Az utolsó negyedóra azonban a vendégeké volt, sorozatban három gólt lőttek, és ezzel megnyerték a meccset.

Lehel HC – MAC budapest II 8–9 (2–5, 5–1, 1–3)

Berényi gólszerzők: Bálint A. 2, Nagy Z. 2, Vincze P., Tóth L., Németh K., Szabó Z

A jászberényi csapat vasárnap az ugyancsak ötvenszázalékos mérleggel álló Zalaegerszeg vendége lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában