Kosárlabda

2019.01.06. 06:59

Az Olaj és a Jászberény is nyert

A címvédő és listavezető Szolnok hazai pályán 64-58-ra legyőzte a Szeged csapatát a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján. A vártnál nehezebben, de legyőzte az éllovas Olaj a Szedák együttesét. A Jászberény újabb pedig bravúrt könyvelhetett el, ezúttal Pakson nyertek a kék-fehérek, a bajnokság 14. fordulójában.

Varga Csaba

Az Olaj (fehérben) hazai pályán, míg a Jászberény (kékben) Pakson próbál szerencsét

Fotó: Csabai István

Jól indult a szolnoki szempontból a Szeged elleni párharc, hiszen az U20-as csapatok mérkőzésén 90–65-re diadalmaskodtak a piros-feketék. A felnőttek meccsén futottak, dobtak a csapatok, de rendre rosszul céloztak a játékosok az első negyedben.

Minderre bizonyságul az Olaj 25, míg a Szedeák 33 százalékkal dobot az első tíz percben. Közben hazaiak soraiban bemutatkozott a montenegrói erőcsatár, Nemanja Milosevics, aki az első negyed utolsó másodpercben dobta első kosarát az új csapata soraiban.

Ami rossz hír volt, Andrew Rowsey mindössze harminc másodperc kosárlabda után lábfej sérülés miatt kiszállt a játékból. A folytatásban a Szedeák is elveszítette irányítóját, Marko Boltics is megsérült.

Az Olaj félgőzzel is 32–20-as vezetéssel zárta az első félidőt. A fordulást követően felpörgött a vendégalakulat, és egy 12–2-es rohammal megközelítette a békésen játszadozó szolnokiakat.

Innentől szoros volt az állás, két perccel a vége előtt Tyrell Green duplájával először vezetett a Szedeák. A végjátékban Vojvoda Dávid hátára vette csapatát, pontjaival 60–56-ra fordított az Olaj, amely már nem engedte ki a kézéből a győzelmet.

– Óriási csatát vívtunk a Szolnok otthonában – nyilatkozta a lefújás után, Andjelko Mandics, a Szedeák edzője:

– Érzékenyen érintett bennünket Marko Boltics sérülése, szerencsére fiataljaink jól szálltak be a meccsbe. Ami bosszantó, hogy szoros állásnál voltak eladott labdáink és fontos büntetőket hibáztunk.

A szolnoki csapat edzője, Dragan Alekszics pedig azt mondta: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, aminek egyik oka, hogy az utóbbi időben több sérülés is nehezítette a munkánkat, most pedig Andrew Rowsey dőlt ki a sorból.

– A védekezésünk jó volt, támadásban megvoltak a helyzeteink, de sokat hibáztunk, a jövőben jobb százalékkal kell értékesíteni a helyzeteket.

A közeljövőről annyit, hogy az Olaj szerdán a németországi Würzburgban Európa-Kupa, majd szombaton Szombathelyen bajnoki rangadón lesz érdekelt.

Szolnoki Olaj KK–Naturtex-SZTE-Szedeák 64–58 (13–10, 19–10, 12–22, 20–16)

Tiszaligeti Sportcsarnok, 1100 néző. V: Kapitány, Praksch, Goda

SZOLNOK: VOJVODA 23/6, Kovács P. 5/3, Benke 2, Sz. Milosevics 6, Tóth Á. 6. Csere: Airington 9/3, ANDRIC 9, Rowsey, N. Milosevics 4. Edző: Dragan Alekszics

SZEGED: Boltics, Vágvölgyi 8, Green 9, Juhos 7/3, Sulovics 7/3. Csere: PONJAVICS 21/9, KERPEL-FRONIUS G. 6, Révész Á. Edző: Andjelko Mandics

Az eredmény alakulása: 4. perc: 8–4. 8. p.: 11–7. 14. p.: 15–17. 18. p.: 26–20. 24. p.: 34–26. 28. p.: 40–35. 34. p.: 53–47. 36. p.: 55–51. 39. p.: 55–56, 40. p.: 60–56

A negyedik helyen tanyázó Jászberényre, újabb fontos meccs várt, ezúttal az atomvárosban. Az elején jobban kezdtek a hazaiak, akik néhány ponttal rendre előrébb jártak, mint a vendégek. A hajrában is fej-fej mellett haladtak a felek.

A berényiek soraiból a 20 pontig jutó Marcus Coleman mellett az irányító Damier Pitts emelhető ki, akinek középtávoli dobása nyolc másodperccel a vége előtt az övéi immár kilencedik bajnoki győzelmét jelentette.

– Fontos győzelmet arattunk – értékelt Nikola Lazics, a Jászberény edzője. – A Paks jobb volt az első félidőben, nekünk problémáink adódtak, sok múlott a szerencsén. A szünetben megbeszéltük a fiúkkal a gondokat. Végig kiélezett mérkőzés volt.

Atomerőmű SE–JP Auto-JKSE 71–72 (21–18, 17–17, 20–25, 13–12)

Paks, 1000 néző V: Győrffy, Török R., Rácz Zs.

PAKS: EVANS 10/3, FAUST 11, Kovács Á. 7/3, Eilingsfeld 8/6, TRAJKOVSZKI 18/6. Csere: JEVTOVICS 11, Ruják A. 6. Edző: Schmidt Béla

JÁSZBERÉNY: PITTS 17/9, Rakics 8/6, COLEMAN 20, ALEKSZANDROV 10, PANTELICS 11/3. Csere: Brbaklics 2, Cseh 2, Kerpel-Fronius B. 2. Edző: Nikola Lazics

Az eredmény alakulása: 5. perc: 15–7. 10. p.: 21–18. 15. p.: 30–28. 20. p.: 38–35. 25. p.: 49–47. 30. p.: 58–60. 35. p.: 69–65.

Kiállítva: Faust (25. p.)

A bajnokság állása:

1. Szolnoki Olaj 13 1 1217–1025 0.964

2. Körmend 10 3 1172–1070 0.885

3. Falco KC 9 5 1102–1037 0.821

4. Jászberény 9 5 1087–1046 0.821

5. Pécsi VSK 8 6 1103–1056 0.786

6. ZTE KK 8 6 1139–1148 0.786

7. DEAC 7 6 1059–1058 0.769

8. Atomerőmű 7 7 1152–1116 0.750

9. Kecskemét 7 7 1086–1078 0.750

10. Sopron 6 8 1161–1138 0.714

11. Alba Fehérvár 5 9 1097–1096 0.679

12. Kaposvár 4 10 1073–1139 0.643

13. Szedeák 3 11 1027–1113 0.607

14. TF-BP 1 13 898–1253 0.536

További eredmények: Kecskemét–ZTE KK 97–91, TF-BP-Kaposvár 79– 81, Falco KC–Sopron 75–74, Pécsi VSK–Alba Fehérvár78–73, a Körmend–DEAC meccset szerdán játsszák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában