Rengeteg önbizalmat kapott Kubában Szintai Dávid teniszező

– Jó a színe!

– Le sem tagadhatnám, hogy az elmúlt néhány hetet külföldön töltöttem, igaz? – kérdez vissza nevetve Szintai Dávid.

– Szerencsére nem volt olyan rekkenő a hőség Kubában, de az ember így is könnyen lebarnult, ha eleget volt kinn a napon. Márpedig mi jóformán minden időnket a pályán töltöttük, vagy ha nem, akkor a tengerparton lazítottunk egy kicsit. Furcsa is volt, mikor idehaza hó és mínuszok fogadtak.

– Zökkenőmentesen alakult a kiutazása?

– Ha eltekintek attól, hogy a bőröndöm – amiben a ruháim mellett az ütőim is benne voltak – elkallódott a reptéren, és öt nap késéssel érkezett csak meg, így addig kénytelen voltam a szobatársaim cuccait hordani, vagy hogy a szálláshoz vivő autót meg kellett tolni, hogy beinduljon, akkor igen.

– Később aztán rájöttem, hogyha utazni akar az ember, az ilyen esetekre fel kell készülnie, mert borzasztóan elavult járművek közlekednek az utakon. Ötven-hatvan évvel ezelőtt biztosan újnak számítottak, de mára már inkább muzeális darabok.

– Viszont megtapasztalva az ottani életkörülményeket – elképesztő méreteket ölt a szegénység –, nem túlzás kijelenteni, hogy akinek autója van, arra kiváltságosként tekintenek.

– És az igazi kihívások még csak ezután jöttek, gondolok itt az edzésekre.

– Nem tagadom, időbe telt, mire felvettem a ritmust, az első pár nap nagyon kemény volt. De nem is vártam mást, hiszen korábban még sosem volt részem hasonlóban. Mindennap reggel hét órakor ébresztettek bennünket, utána megreggeliztünk, majd jött értünk a taxi, ami elvitt a pályára.

– Mindig tenisszel kezdtünk, amit általában konditermi edzés vagy mentáltréning követett. Ugyanakkor sosem vált monotonná, mert rendkívül változatos feladatokat csináltattak velünk. Az edzők eközben árgus szemekkel figyelték minden egyes mozdulatunkat, sőt, fel is vették videóra, hogy aztán később közösen kielemezhessük.

– Ezáltal új megvilágításban kezdtem látni bizonyos dolgokat, több olyan kisebb hibát is felfedeztem a játékomban, amikre eddig senki sem hívta fel a figyelmem. Szokás mondani, hogy az ördög a részletekben rejlik, ami az én esetemben is bizonyosságot nyert, mert pár apró változtatással mind a szervám, mind a fonákütésem sokat fejlődött.

– Ezek szerint profi stáb, profi körülmények?

– Előbbivel maximálisan egyetértek, utóbbival kapcsolatban viszont már nem tudom ugyanezt elmondani. Húsz kemény borítású pálya állt a rendelkezésünkre, ezek kifogástalan állapotúak is voltak, ellentétben a klubházzal... Na, az bőven hagyott kívánnivalót maga után. A zuhanyzástól például sokaknak elment a kedve egy pár nap után, de maga az öltözőrész sem volt sokkal bizalomgerjesztőbb.

– Milyen nemzetiségű játékosokból tevődött össze a társaság?

– Voltak bosnyákok – én például velük edzettem a legtöbbet –, horvátok, olaszok és persze kubaiak. A többség folyékonyan beszélt angolul, így nem okozott gondot a kommunikáció. Kivéve a kubaiakat, ezért nekik mindent kézzel-lábbal kellett elmagyaráznunk.

– Velük aztán meg is mérkőzött egy torna keretében.

– Az edzőtábor harmadik hetében rendeztek egy versenyt, ami nagy népszerűséggel és presztízzsel bír a helybeliek körében. Ezért Alberto (Alberto Castellani, az edzőtábor szervezője, nem mellesleg a Nemzetközi Profi Teniszedzők Szövetségének elnöke – a szerk.) kérte, hogy lehetőleg mindnyájan induljunk el rajta.

– Harminckettes főtábla volt, öt mérkőzést kellett nyerni a kupa elhódításához. Ez nekem sikerült is, méghozzá szettveszteség nélkül. És igen, közben több kubai válogatottat is legyőztem, akiknek az eredményhirdetés után pólókat, cipőket és ütőket ajándékoztunk oda, amiért nagyon hálásak voltak, hiszen többségüknek nem telik ilyesmikre.

– Röviden összefoglalva, mit kapott ettől a három héttől?

– Szembesültem azzal, hogy milyen kemény munkát kell elvégezni ahhoz, hogy az ember sikeres lehessen ebben a sportágban. Fejlődtem a játék minden elemében, illetve rengeteg önbizalmat kaptam, így már alig várom, hogy kezdetét vegye számomra a szezon.

– Előreláthatólag hogyan alakul majd a versenynaptára?

– Még sok a kérdőjel, egyelőre csak azt tudom mondani, hogy a januárt végig fogom edzeni, nem indulok sehol. Ugyanakkor februárban szeretnék részt venni az országos bajnokságon, illetve az iráni csapatversenyen.

– Közben Alberto folyamatosan bombáz, hogy menjek ki Olaszországba versenyezni, ezt elősegítve tudna szállást biztosítani, így nekem „csak” magamra, illetve az utazásra kellene költenem. Meglátjuk, mit hoz a jövő.