2019.09.28. 07:41
A MÁV a Budaörsöt fogadja, a JFC a DEAC-hoz megy
Mindkét NB-s csapatunk olyan gárda ellen lép pályára vasárnap, amely egy ponttal áll előttük. A Szolnoki MÁV FC a Budaörsöt fogadja 17 órától, míg a Jászberényi FC a DEAC otthonában szerepel 16 órától.
A JFC futballistája, Pálinkás Gergő a legutóbbi, Ózd elleni bajnokin agyrázkódást szenvedett egy ütközés után, ám a csapat trénere, Német Gyula már számíthat rá a DEAC elleni rangadón.
Fotó: Pesti József
Az NB II.-ben a Szolnok megszerezte a második győzelmét a legutóbbi, Csákvár elleni bajnokiján, amire már nagy szükség volt mind a pontszámok tekintetében, mind lélektani szempontból. Azóta jött a kupabúcsú, a salgótarjáni pályát nem tudták jó szájízzel elhagyni a MÁV FC játékosai, ám a bajnokság nyilván fontosabb. A Tiszaligetbe egy verhető ellenfél érkezik vasárnap, amely kifejezetten rossz passzban van a ligában.
A Budaörs az elmúlt négy mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett – míg az azt megelőző négy találkozóján hetet. Ennek következtében a zöld-fehérek visszacsúsztak a 17. helyre, Bognár György együttese így már csupán egy ponttal előzi meg a Szolnokot. Ettől függetlenül könnyű meccsre nincs kilátás, így készül Csábi József vezetőedző is.
– Nagyon őszinte, jó felfogású focit játszik a Budaörs, előrefelé gyorsan zárkóznak föl, de az látszik, hogy nehezen állnak össze. S ugyan a jelenlegi formájuk tényleg nem az igazi, azt látni kell, hogy az ő szemszögükből sokkal több volt ezekben a mérkőzésekben. Fontos összecsapás lesz, hiszen szoros a mezőny, így pontot, pontokat kell szereznünk. A fordulópontokból jobban kell kijönnünk, akkor úgy gondolom, meg tudjuk nyerni a mérkőzést.
Csábi József a nemrég igazolt Tamás Lászlóra nem számíthat kisebb sérülés miatt, így középső védőként Papp Szilárd vagy Szabó Richárd kaphat szerepet Horgosi Donát mellett, valamint Berdó Péter játéka kérdéses, viszont mindenki más bevethető lesz a vasárnapi találkozón.
Az NB III.-ban a Jászberényre is fontos mérkőzés vár, hiszen a harmadik helyen álló, egy ponttal többet szerző DEAC-hoz utaznak a jászsági kék-fehérek. Az elmúlt időszakban mintha kissé megtorpant volna a Berény, amely az előző két körben nem tudott nyerni, döntetlenre végzett a Tállya és az Ózd ellen is – bár még mindig veretlen a csapat. Ez viszont a debreceni gárdáról már nem mondható el, mivel az előző fordulóban 2–1-re kikapott a Tiszaújvárostól, így elszenvedte első vereségét a bajnokságban.
A Jászberénnyel ellentétben – amely a Sényő otthonában kétgólos vezetésről kapott ki 3–2-re – azonban a fekete-fehér mezesek győztesen hagyták el a pályát a kupában, miután a másodosztályú Csákvárt legyőzték hazai pályán 2–0-ra. Tehát önbizalommal telve várhatják a JFC elleni találkozót Kondás Elemér tanítványai, akik hazai pályán még nem szenvedtek vereséget idén.
A Berény trénere, Német Gyula eltiltása letelte után már újra a kispadon ülhet vasárnap, viszont nehezíti munkáját, hogy Ilkovics Miklósra és László Krisztiánra még nem számíthat, azonban Szemere Balázs és Pálinkás Gergő ismét ott lesz a meccskeretben. Utóbbi játékosra különösen nagy szükség lehet, hiszen a Nyírbátortól igazolt támadó eddigi hét bajnokiján hat gólt szerzett jászberényi színekben, amivel magasan ő a gárda legeredményesebb futballistája.
Mérkőzést halaszt a Jászkisér
A megyei első osztály hetedik fordulójában eredetileg holnap játszották volna le a Szajol–Jászkisér mérkőzést, ám a vendégcsapat kérése miatt a találkozót október 16-ára, szerdára (kezdés: 14.30) halasztották.
A Jászkisér azért fordult a megyei labdarúgó-igazgatósághoz, mivel létszámhiánnyal küzd, így nem tudtak volna kiállni az összecsapásra, ráadásul az ifjúsági csapat is aznap játssza soros bajnokiját, így ifista játékosokkal sem tudták volna feltölteni keretüket. A halasztáshoz a szajoli egylet hozzájárulása is kellett, és a hazai együttes beleegyezett a mérkőzés későbbi lejátszásába.
A vasárnapi program
NB II., 10. forduló, 17 óra: Szolnoki MÁV FC – Budaörs
NB III., 8. forduló, 16 óra: DEAC – Jászberényi FC