röplabda

2019.09.22. 08:51

Minden egyes játszma fontos lesz a szolnokiaknak

Az élvonalbeli bajnokságokat nézve, a Dózsa vízipólósai már túl vannak a harmadik fordulón is, a jövő hétvégén az Olajbányász és a Jászberény férfi kosárlabdázói elkezdik a bajnoki küzdelmeket. Két hét múlva pedig a Szolnoki Röplabda Klub legénysége is elrajtol a bajnokságban.

Varga Csaba

A jó szolnoki sáncra a következő évadban is szükség lesz.

Fotó: Mészáros János

– Együtt vagyunk, szorgalmasan készülünk a bajnoki rajtra – újságolta Gulyás Ferenc, a csapat edzője, aki kollégájával, Ilyés Gáborral egyetemben hosszú idő óta dolgozik a szolnoki röplabdasportért

– Mint tudjuk, az elmúlt szezon nem úgy sikerült, ahogy vártuk, szerencsére folytathatjuk a legmagasabb osztályban. Igyekeztünk megtartani értékeinket, és egykori szolnoki játékosokat visszacsábítani sorainkba. Gönczi Imi, Guzmics Ricsi, Biró Bence ismét nálunk fog röplabdázni. Heti öt esti tréning mellett délelőttönként kondi és technikai edzéseket vezénylünk a fiúknak. Több edzőmeccsen és egy dunaújvárosi teszttornán is túl vagyunk. Igaz, meccset nem nyertünk Dunaújvárosban, de jó csapatok ellen mérhettük fel, hogy hol is tartunk valójában. Bőven van javítanivalónk, de ez természetes, hiszen a felkészülés időszakában járunk.

A szolnokiak a 14 csapatos liga B csoportjában kaptak helyet a Debreceni EAC, a Dunaferr SE, a Kaposvár, a Székesfehérvár, a Pénzügyőr SE és az U18-as válogatott mellett. A bajnoki idényt utóbbi csapat otthonában kezdik október 5-én, szombaton 16.30-kor. Gönczi Imréék első hazai meccse október 20-án 16.30-kor lesz, amikor a Székesfehérvárt fogadják.

A jó szolnoki sáncra a következő évadban is szükség lesz.
Fotó: Mészáros János

Az alapszakasz első része december 8-án, a Kaposvár elleni hazai találkozóval ér véget a Szolnok számára, ezt követően a csoport első három helyezettje az Extraligában, míg a többiek az úgynevezett NB I. Ligában folytathatják majd szereplésüket.

– Egyértelmű, a Kaposvár és a Pénzügyőr a csoport két legerősebb gárdája, mögöttük mi a további három klubcsapattal harcolunk majd az Extraligába jutásért – folytatta Gulyás Ferenc.

– Mindegyik csapat igyekezett megerősíteni állományát, tehát jól kell játszanunk, egy biztos, nemcsak a meccs, hanem minden egyes játszma fontos lesz számunkra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában