Kosárlabda

2020.02.20. 10:02

Akár hat idegenlégióssal is folytathatják a jászberényiek

Egy héten át volt próbajátékon a Jászberényi KSE csapatánál az amerikai kosárlabdázó, Ian Baker, a 27 esztendős, 185 centiméteres, 82 kilós dobóhátvéd.

Varga Csaba

Forrás: Shutterstock

Az amerikai kosárlabdázó megkapta a Nyugati Atlétikai Konferencia (WAC) Év Férfi Kosárlabdázója díját a 2016–2017-es szezonban, s 2017-ben a Partizan Beogradhoz igazolt, ahol azonban eltört a lába és felbontották a szerződését. A 2018–2019-es szezonban Lengyelországban, a Trefl Sopot csapatában játszott, ahol huszonnégy mérkőzésen 13,4-es pontátlagot ért el, 2,7 lepattanót szedett és 4,3 gólpasszt adott. Baker egy héten át gyakorolt a kék-fehérekkel, s azt követően dőlt el, hogy a szezon végéig a JKSE csapatát erősíti.

A BB1.hu információi szerint Baker után egy újabb játékos igazolhat a jászberényi együttes soraiba. Méghozzá Brandon Penn, aki 29 éves, 201 centiméter magas és erőcsatár a posztja. Pályafutása során megfordult a japán élvonalban, de erősítette két éven keresztül a FIBA Európa-kupás dán Bakken Bears együttesét is. A mostani szezont a szerb első osztályú KK Kolubara LA 2003 csapatánál kezdte meg, ahol tíz találkozón többek között 19,2 pontot, 6,7 lepattanót, 1,7 gólpasszt és két szerzett labdát jegyzett. Vele együtt immár hat légiósa lenne a jászberényi gárdának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában