Galériával / Labdarúgás - Megye II.

2020.03.17. 08:40

Bő fél év után nyert a Tiszajenő

A tizenkilencedik forduló mérkőzéseivel folytatódtak a megyei másodosztályú bajnokság küzdelmei a hétvégén.

Munkatársainktól

Fotó: Pesti József

A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében kihirdetett veszélyhelyzet miatt azonban zárt kapuk mögött játszottak a csapatok. Sőt, a hétvége folyamán az is kiderült, hogy néhány egyesület nem vállalta a játékot a kialakult helyzet miatt, így két mérkőzés el is maradt. Az MLSZ hétfőn minden versenysorozatát felfüggesztette, így nem tudni, mikor folytatódnak majd a megyei bajnokságok.

SZÁSZBEREK – TISZAJENŐ 0–1 (0–0)

Szászberek, zárt kapuk mögött. Vezette: Gönczi Pál

Szászberek: Nagyistván – Papp, Pintér, Bodnár (Juhász), Bali, Mester (Gombai), Tóth (Kohári), Palya, Orosz (Veres), Serfőző (Kiss), Török. Megbízott edző: Tóth Csaba

Tiszajenő: SZABÓ – HEGYI, NYULI B., BALLABÁS (PUSKÁS), BERKÓ, NYULI R., NYULI L., TERJÉKI, VARGA, BARTUCZ (Polgár L.), MÁKOS. Megbízott edző: Hornyik Zoltán

A hazaiak domináltak a mérkőzésen, a vendégek pedig megnyerték azt.

Gólszerző: Polgár L. (91.)

Kiállítva: Nyuli R. (84.)

Tóth Csaba: – Előrejátékunk tanácstalan volt, emiatt meddő mezőnyfölényünket nem tudtuk gólra váltani. A foci törvényszerűsége, hogy ilyenkor az ellenfél szerez gólt.

Hornyik Zoltán: – Egyenlő erők küzdelméből mi jöttünk ki győztesen, de megérdemelt volt a sikerünk. Reméljük, minél hamarabb rendbe jön az országban minden, a betegeknek pedig jobbulást kívánunk.

Tudósított: Balázs Béla

RÁKÓCZIFALVA – CSERKESZŐLŐ 0–0

Rákóczifalva, zárt kapuk mögött. Vezette: Takács Sándor

Rákóczifalva: Kiss – Pálinkás (Major), Kocséri, Szakali, Kecskés (Szokolai), Czimer (Mihályi), Trecskó, Szabó (Ruskó), Susa, Banka, Győr. Edző: Ruskó Zsolt

Cserkeszőlő: TÁLAS – NAGY T., KARDOS, HATÁR, JÓZSA, SZARKA, LÁSZLÓ (KÁLLAI), BENKE, KÓSA, NAGY I., VARGA. Edző: Tóth Márton

Gyenge színvonalú meccsen a hazai csapat hiába játszott mezőnyfölényben, nem tudott helyzeteket kialakítani a jól védekező Cserkeszőlő ellen.

Kiállítva: Nagy I. (81.)

Ruskó Zsolt: – Nem tudtunk mit kezdeni a vendégek bunkerfocijával, helyzeteket se nagyon tudtunk kialakítani, így nem érdemeltünk győzelmet.

Tóth Márton: – Egy kiváló csapat ellen ragyogó eredményt értünk el, amit Kupecz Balázs mielőbbi gyógyulására ajánlunk fel.

Tudósított: Ruskó Zsolt

KUNSZENTMÁRTON – MARTFŰ 0–1 (0–0)

Kunszentmárton, zárt kapuk mögött. Vezette: Czékus Sándor

Kunszentmárton: Nuskov N. – Nuskov R., Panyik (Zsoldos), LENGYEL, Marozsi (Lendvai), Kovács, FARKAS, OBERNA, GÖDŐ (Rácz), Tóth (Peres), MELIS. Edző: Hovodzák Ferenc

Martfű: Kiri – Merena (Szelindi), Menyhárt, BENCSIK, Albert (Zsombik), Márkus (Szőke), Fekete, HEVESI-TÓTH (Molnár), Kiss, HOLLÓ (Hegedűs), CSÉBI. Megbízott edző: Fekete Gábor

Az első félidőben kiegyensúlyozott mérkőzést hozott a két csapat összecsapása. A második játékrészben a vendégek felpörgették a játékot, és egy szerencsés góllal megszerezték a vezetést a félidő elején. A hazai csapat bármivel próbálkozott, nem tudta ezt az eredményt döntetlenre menteni.

Gólszerző: Hevesi-Tóth (54.)

Hovodzák Ferenc: – Egy hiba döntötte el a mérkőzést. Nem tudtuk megismételni a múlt heti játékunkat.

Fekete Gábor: – Nehezen lendültünk bele, de amikor már a saját játékunkat játszottuk, akkor nem volt kérdéses a mérkőzés végkimenetele.

Tudósított: Dobos Péter

JÁSZBOLDOGHÁZA – JÁSZAPÁTI 1–8 (1–5)

Jászboldogháza, zárt kapuk mögött. Vezette: Jancsó József

Jászboldogháza: Kordács – Gömöri, Káposztás Dániel, Nagy L. (Papp), Nagy M., Jakab, Pilisy (László), Káposztás Dávid, Farkas (Kaló), Bodor (Vámosi), Racs (Pomaházi). Edző: Bodor Máté

Jászapáti: KOVÁCS M. – BERENTE (ANDRÁSI), KOVÁCS B. (SOMOGYI), SZABARI (GAÁL), NAGY A., MENYHÁRT, VOLYÁK (BUDAI), TAJTI N., BIRKÁS (ILLÉS A.), ILLÉS L., URBÁN K. Edző: Tajti József

Az első félidőben a hazai csapat hiába dolgozta ki sorra a helyzeteit, mégis a vendégek szereztek vezetést, és ez az egész mérkőzésre jellemző volt, így a Jászapáti fölényes győzelmet aratott.

Gólszerzők: Racs (43.), ill. Volyák (2.), Tajti N. 5 (9., 30., 36., 50., 62.), Menyhárt (20.), Urbán (70.)

Bodor Máté: – Most úgy gondolom, jobb, ha mindenki magába száll, és elgondolkodik.

Tajti József: – Jó játékvezetés mellett sikerült nyernünk, ehhez gratulálok a csapatomnak!

Tudósított: Darók Viktor

Néhány csapat nem vállalta a játékot a vírusveszély miatt, ezért két mérkőzés elmaradt. Ezeket a találkozókat később pótolják: a Jászszentandrás–Túrkeve, valamint a Cibakháza–Tiszagyenda mérkőzést a jelenlegi információk szerint április 16-án 16 órakor játsszák le, amennyiben addigra elrendelik a bajnokság folytatását.

Így állnak a mesterlövészek tizenkilenc fordulót követően a megyei másodosztályban

25 GÓLOS: Nagy Ferenc (Tiszaszentimre).

17 GÓLOS: Baranyi László (Jászszentandrás).

16 GÓLOS: Tajti Norbert (Jászapáti).

15 GÓLOS: Farkas István (Cibakháza).

14 GÓLOS: Banka Gábor (Rákóczifalva).

13 GÓLOS: Czimer László (Rákó­czif.), Juhász Attila (Abádszalók).

12 GÓLOS: Rácz János (KuTE).

11 GÓLOS: Márkus Zsolt (Martfű).

10 GÓLOS: Boros Benedek (Tiszagyenda), Gyarmati Alex (Tiszaszentimre), Oberna Gábor (Csépa/KuTE).

9 GÓLOS: Sárándi György (Jászszentandrás).

8 GÓLOS: Boros Dávid (Tiszagyenda), Fekete Gábor (Martfű).

7 GÓLOS: Cseh Tamás (Tiszagyenda), Kállai Dávid (Túrkeve), Lólé Ferenc (Cibakháza), Marozsi Márk (KuTE), Varga András (Cserkeszőlő), Viczián Ferenc (KuTE).

6 GÓLOS: Serfőző Gerzson (Szászberek), Trecskó Márk (Rákóczifalva), Varga Mihály (Csépa/Cibakháza).

5 GÓLOS: Határ Csaba (Cserkeszőlő), Huri Ferenc (Rákóczifalva), Káposztás Dávid (Jászboldogháza), Kupecz Balázs (Cserkeszőlő), Nagy Péter (Túrkeve), Pálinkás Attila (Rákóczifalva), Peres Zsolt (KuTE), Suszter Ferenc (Túrkeve), Ternák Károly (Abádszalók), Tóth Csaba (Szászberek), Zsoldos Attila (KuTE).

4 GÓLOS: Baga Márk (Tiszaszentimre), Bán Imre (Tiszajenő), Faghiura Radu Alexandru (Tiszaszentimre), Hevesi-Tóth Tamás (Martfű), Rózsa Sándor (Tiszagyenda), Szelindi Ádám (Martfű), Volyák Péter (Jászapáti), Zsombik Miklós (Martfű).

3 GÓLOS: Bódai Nándor (KuTE), Bravik Róbert (Tiszajenő), Farkas Márton (KuTE), Gödő Csaba (KuTE), Lakatos I. Zoltán (Jászszentandrás), Nyuli Levente (Tiszajenő), Szabari Martin (Jászapáti)

A megyei II. osztály állása

1. Martfű 11 5 0 34–8 38

2. Kunszentmárton 11 3 3 49–20 36

3. Rákóczifalva 9 5 2 49–21 32

4. Tiszaszentimre 9 3 4 47–30 30

5. Tiszagyenda 9 2 5 40–37 29

6. Jászszentandrás 7 5 4 38–25 26

7. Jászapáti 6 4 7 28–24 22

8. Szászberek 6 4 7 22–24 22

9. Cserkeszőlő 5 5 7 27–35 20

10. Cibakháza 5 3 7 26–41 18

11. Túrkeve 4 3 8 26–39 15

12. Abádszalók 4 1 11 24–37 13

13. Tiszajenő 2 1 14 19–56 7

14. Jászboldogháza 1 4 10 13–45 7

A Csépa visszalépett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában