kiállítás

2020.09.11. 17:30

Sporttörténeti relikviákat helyeztek el a szolnoki vitrinekben

Olimpiai aranyérmek, formaruhák, vízipólós sapka, párbajtőr. Csak néhány a Széchenyi gimnáziumban kiállított relikviák közül. A szolnoki sportélet remekeit mutatja be A grundtól az Olümposzig sporttörténeti kiállítás. A csütörtöki megnyitón Szalay Ferenc polgármester a példaképek fontosságára és az utánpótlás-nevelésre hívta fel a figyelmet.

P. Pusztai Nóra

A fotókból, mezekből, érmekből és egyéb személyes tárgyakból nyílt kiállítást a szolnoki kötődésű Szilágyi Réka gerelyhajító is megtekintette

Fotó: Mészáros János

Előkelő sportolók nevei, élettörténetei és az általuk megszerzett érmek, emléktárgyak sorakoznak a vitrinekben a Széchenyi István Gimnáziumban.

– A kilencvenes évek eleje óta, mióta gimnáziumként üzemelünk, a sportot mindig előtérbe helyeztük. Minden évben diákolimpiai bajnokokat adunk, számos kiválóság koptatta a padokat – mondta Deák László intézményvezető. Hozzátette: idén olimpiai év lett volna, a relikviákat még tavasszal gyűjtötték össze, tisztelegve a szolnoki sportélet kiválóságai előtt.

Arany- és emlékérmek, mezek, olimpiai forma-, valamint versenyruhák. A grundtól az Olümposzig sporttörténeti kiállítást csütörtökön nyitotta meg Szalay Ferenc polgármester.

Varga Tamás világbajnok ejtőernyős a versenyruháit mutatta be
Fotó: Mészáros Jáno

– Olyan városban élünk, ahol meghatározó a sport, az egészséges életmódra nevelés. Alapstratégia, hogy a felnövekvő gyerekek tudják azt, hogy az egészség a legfontosabb. Szolnokon számos iskolában testnevelés tagozat működik, de sportiskola is van, amelynek különböző szakosztályai rengeteg gyermeknek adnak lehetőséget az atlétikától a dzsúdóig vagy a kosárlabdától a vízilabdáig – foglalta össze gondolatait a polgármester, majd a példaképek szerepére is kitért.

A fotókból, mezekből, érmekből és egyéb személyes tárgyakból nyílt kiállítást a szolnoki kötődésű Szilágyi Réka gerelyhajító is megtekintette
Fotó: Mészáros János

– Ahhoz, hogy a mozgás az életünk része legyen, példaképek kellenek, akikre fel lehet nézni, hiszen akkor az utánpótlás toborzása is könnyebb – emelte ki.

A megnyitó után Bagyinszki Géza testnevelő vezetésével körbe is járhatták az érdeklődők a tárlatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában