LABDARÚGÁS / GALÉRIÁVAL

2020.11.25. 17:52

A Békéscsaba ellen nem jött a hajrában a szolnoki gól

Nem bírt a Békéscsabával a Szolnoki MÁV az NB II. 18. fordulójának szerda délutáni mérkőzésén, mely gól nélküli döntetlennel zárult.

Varga Balázs

Fotó: Nagy Balázs

A négy bajnoki óta veretlen MÁV FC azt a Békéscsabát fogadta, amely öt mérkőzés óta sem pontot, sem gólt nem tudott szerezni, így nem meglepő, hogy a hazaiak léptek fel kezdeményezőbben. Az első komolyabb helyzet a 13. percben adódott a szolnoki gárda előtt, amikor egy bal oldali szabadrúgást Kovács Olivér lőtt kapura, a középre tartó labda pont Uram János előtt pattant meg, így a kapus csak kiütni tudta.

Az első félidőben az Előre nem jutott el kaput eltaláló lövésig, a Szolnok viszont a szünet előtt óriási helyzetet hagyott ki. Rokszin Ádám bal oldali szöglete után ide-oda pattogott a labda, majd Tamás László elé került, aki tíz méterről ballal rászúrta, de a vendégek hálóőre bravúrral ki tudta ütni a labdát.

A fordulást követően tíz percig a csabaiak agilisabban léptek fel, de ezután ismét átvette a MÁV a meccs irányítását. A 70. perc környékén viszont mindkét oldalon akadtak helyzetek. Előbb a csereként beállt, korábban Szolnokon is játszó Nikola Pantovics középre tartó lövését fogta könnyedén Molnár-Farkas Tamás. Majd a békéscsabai játékos újfent helyzetbe került, ekkor már jobban oda kellett tennie magát a hazaiak kapusának, de ismét hárítani tudott.

Szolnoki részről pedig Csirmaz István passzolta be középre a labdát, Rokszin középről lőhetett 16 méterről, a labda pedig egy védőn megpattanva nem sokkal kerülte el a bal kapufát. A szöglet után pedig Szekszárdi Tamás elé került oda a labda, aki nyolc méterről kapura húzta, de két méterrel fölé szállt a labda.

A hátralévő húsz perc kevesebb izgalmat hozott, de a 90. percben így is eldönthette volna a mérkőzést a MÁV. Egy bal oldali beadás után Kurdics Levente elé került a labda, aki öt méterről lőtt, de a gólvonal elől kivágták a labdáját.

Maradt tehát a 0–0: először játszott gól nélküli döntetlent a Szolnok a szezonban, és hazai pályán először ikszelt. Vasárnap (17 óra) pedig Csákvárra utazik a kék-fehér csapat.

SZOLNOKI MÁV FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 0–0

Szolnok, Tiszaligeti Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Ducsai József (Szilágyi Norbert, Punyi Gyula)

SZOLNOK: Molnár-Farkas – Csirmaz, SZEKSZÁRDI, Kovács O., TAMÁS L., Bárdos – Tisza K., Rokszin (Tóth B., 86.), Berdó (Szabó B., 77.) – Novák Cs., KURDICS. Vezetőedző: Csábi József

BÉKÉSCSABA: URAM – Farkas M., Bora, Babinyecz – Máris, Hursán, Kitl, Szabó P., Horváth P. – Gránicz (PAN­TO­VICS, 57.), Paudits (Kovács Á., 82.). Vezetőedző: Preisinger Sándor

Csábi József: – Lüktető, jó mérkőzést játszottunk, kár érte, hogy nem sikerült megnyernünk. A helyzetek alapján talán megérdemeltük volna a győzelmet, de nem lehet mindig a hajrában eldönteni a meccset. Mindennek ellenére úgy érzem, értékes pontot szereztünk a Békéscsaba ellen.

Preisinger Sándor: – Abszolút ikszes mérkőzés volt, mint a Siófok elleni meccsünk, csak ezúttal nem kaptunk gólt a végén. Érződik a csapaton, hogy egyre szervezettebbek vagyunk, és ez abból adódik, hogy fizikálisan kezdjük összeszedni magunkat. Örülök, hogy léptünk egyet előre.

További eredmények: Siófok–Csákvár 2–1, Budaörs–Haladás 4–0, Kaposvár–Soroksár 0–4, Pécs–DEAC 2–1, Ajka–Dorog 2–0, Vasas–Nyíregyháza 1–0, Szeged–Győr 0–4, Gyirmót–Kazincbarcika 2–1, DVSC–Szentlőrinc 4–1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában