LABDARÚGÁS / videóval frissítve

2021.06.24. 07:00

Elkészült az új élő füves futballpálya Tiszafüreden

A következő szezonban már új pályán fogadhatja ellenfeleit az NB III.-ban szereplő Tiszafüred labdarúgócsapata.

Ujvári László, Varga Balázs

Fotó: Ujvári László

– Évekre visszamenően elmondható, hogy a Lipcsey Elemér Sporttelep fejlődése dinamikus – mondta hírportálunk kérdésére válaszolva Ujvári Imre, a Tiszafüredi VSE elnöke.

– Először a főépület újult meg és bővült, valamint sikerült megújítanunk a lelátót, viszont a centerpálya rendre kimaradt a fejlesztésekből.

Közel száznegyvenmillió forintból most az élő füves pálya felújítása is megtörtént köszönhetően a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) támogatásának. Három évvel ezelőtt kezdődött a vonatkozó taokeret feltöltése, amely az eddigi és a jelenlegi korszerűsítések fedezetéül szolgált. A napokban ért véget a labdarúgópálya teljes körű megújítása, kicserélték az altalajt, új gyepszőnyeget kapott, és modern öntözőrendszert telepítettek. Folytatódott a lelátó bővítése, új műanyag székeket helyeztek el – emellett teljesen be is fedik majd –, valamint új kerítés is épült a katolikus általános iskolával közös telekhatáron.

– Harminc éve vagyok a tiszafüredi labdarúgásban, túlzás nélkül mondhatom, hogy évtizedek óta várt fejlesztések valósultak meg az elmúlt években – fűzte hozzá Ábrahám Tamás elnökhelyettes.

– Végre minden szempontból a harmadosztályú bajnokságnak megfelelő körülmények között fogadhatjuk a sportolókat és a látogatókat.

Ujvári Imre elnök (balra) és Ábrahám Tamás elnökhelyettes együtt
tekintette meg a fejlesztéseket
Fotó: Ujvári László

Mint megtudtuk, néhány hétnek el kell telnie addig, hogy az edzéseket a centerpályán tarthassák, a bajnokságra való felkészülést ezért a Halas téri műfüves játéktéren kezdte meg a jelenleg meglehetősen foghíjas csapat. A füredi klub ugyanis szerdán bejelentette, hogy Csiki Norbert és Balogh Krisztián Hajdúszoboszlóra igazol, Lakatos Kirill visszatér Törökszentmiklósra, illetve máshol folytatja a két kapus, Ladányi Patrik és Sándor Bence is a pályafutását. Így már tízre nőtt a távozók száma, hiszen korábban eldőlt, hogy Bíró Péter (?), Iván Milán (Szolnoki MÁV), Papp Norbert (?), Szabó Tamás (Martfű) és Urbin Péter (?) is eligazol. Érkezőkről egyelőre nincs hír, de próbajátékon többen is részt vesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában