CSELGÁNCS

2021.06.08. 07:00

Jön a világbajnokság „érdemi” része

Vasárnap elkezdődött a budapesti cselgáncs-világbajnokság, kedden és szerdán pedig a szolnoki származású dzsúdósok is – Karakas Hedvig és Özbas Szofi – tatamira lépnek már.

Varga Balázs

A szolnoki dzsúdós, Karakas Hedvig Eb-t már nyert, most pedig egy világbajnokságon is felérhet a csúcsra

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Karakas Hedvig tavaly novemberben Európa-bajnoki címet szerzett, és ugyan az áprilisi, lisszaboni Eb-t kihagyta, nyilván a budapesti vb-re készül, hiszen ez egy kiváló felmérő lehet az olimpia előtt. Nem mellesleg egy jó eredmény azért is sokat érne, mert a 31 éves cselgáncsozó jelen állás szerint kiemelt lenne Tokióban, ezt a nyolcadik helyet pedig nyilván szeretné megőrizni.

A BHSE versenyzője a Nemzeti Sportnak kifejtette, miként tekint erre a világbajnokságra.

– Egy fontos állomásként, hiszen idén a fő cél az olimpia, ott szeretnék életem legjobb formájában szerepelni.

– Hosszúra nyúlt az út Tokióig, és hullámzó volt a felkészülésem, megvoltak benne a fáradási szakaszok és a mélypontok, de ahogy telnek a hetek-hónapok, feljövőben vagyok. Összeállt minden, a munka nagy részét elvégeztem, jó alapokkal várom az előttem álló versenyt. A fizikai felkészültséget megszereztem, az elmúlt időszakban úgymond már csak be kellett dzsúdózni ezt az erőt – nyilatkozta a 2009-es vb bronzérmese, aki az 57 kilogrammos súlycsoportban erőnyerő az első körben, így a második fordulóban kezdi meg szereplését kedden egy brazil vagy jordániai versenyző ellen.

A másik megyebeli induló, Özbas Szofi számára sem kisebb a tét a világbajnokságon, hiszen a 19 esztendős cselgáncsozó jelenleg súlycsoportja (63 kg) utolsó direkt kvótás helyén áll, azaz ha most zárulna a kvalifikáció, ott lehetne Tokióban. Azonban a Papp László Sportarénában is lehet még ranglistapontokat gyűjteni, tehát a vb-n is tennie kell azért, hogy megőrizze pozícióját. Nem könnyítette meg a dolgát a fiatal versenyzőnek, hogy áprilisban a Covid miatt több hetet ki kellett hagynia, erről is beszélt a női szakág szövetségi kapitánya.

– Sajnos Szofit az elmúlt időszakban még az ág is húzza, hiszen a koronavírus-fertőzés után, illetve a hazai protokoll szerinti kötelező hathetes kihagyást követően bevizesedett a térde, ami szintén jelentősen megnehezítette a felkészülését – idézi Toncs Péter szavait az utan­pot­las­sport.hu.

– Mostanra nagyjából rendbe jött, és teljes értékű edzésmunkával készül a vb-re. Stabil, jó szintet biztosan képes lesz hozni, de a többit nagyban befolyásolja a sorsolás. Elő szokott fordulni, hogy ilyen helyzetben teher nélkül versenyezhet az ember, és mégis extra eredmény jön ki belőle. Ha az elején szerezne néhány önbizalom-növelő győzelmet, akár lendületbe is jöhet. Bízunk benne, hogy a világranglistán mögötte lévők nem előzik meg egy kiemelkedő szerepléssel, ezáltal sikerül megtartania a mostani kvalifikációs pozícióját, mindez pedig ötkarikás játékokat érhet.

A szolnoki dzsúdós, Karakas Hedvig Eb-t már nyert, most pedig egy világbajnokságon is felérhet a csúcsra
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Szofi súlycsoportjának küzdelmeit szerdán rendezik, és ugyan Hédihez hasonlóan az első fordulóban nem kell tatamira lépnie, a második körben nagyon kemény ellenféllel kell szembenéznie. A Békés Megyei Kano Judo SE versenyzője a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes holland Juul Franssennel találkozik majd első fellépésén.

Versenyzőink vb-programja

Karakas Hedvignek 57 kilogrammban kedden, Özbas Szofinak a 63 kilogrammos súlycsoportban szerdán 10 órakor kezdődnek a selejtezők, majd 17 órától az éremcsatákat rendezik. Az M4 Sport a délelőtti és a délutáni programot is élőben közvetíti.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában