LABDARÚGÁS

2021.06.14. 12:50

Nem sikerült megtartani Novák Csanádot

Távozik Szolnokról, és a Nyíregyháza Spartacusban folytatja pályafutását Novák Csanád – jelentette be hétfőn a nyírségi klub a hivatalos honlapján.

Varga Balázs

Novák Csanád 39 bajnoki mérkőzésen 20 gólt szerzett szolnoki színekben

Fotó: Matey István

A Szolnoki MÁV nem tudta megtartani házi gólkirályát, Novák Csanádot. A 26 éves csatárért több ajánlat is érkezett, végül a játékos a szintén másodosztályú Nyíregyházának mondott igent, amellyel kétéves szerződést kötött.

– Amilyen ajánlatok befutottak érte, azokkal mi nem vagyunk képesek felvenni a versenyt – nyilatkozta a támadó kapcsán Földi Sándor ügyvezető igazgató a szolnoki klub honlapjának. – Hiányozni fog nekünk, de további sok sikert kívánunk a karrierjéhez!

A két méter magas futballista 2020 januárjában érkezett Szolnokra, és összesen 39 bajnoki mérkőzésen 20 gólt szerzett a kék-fehérek színeiben. A mögöttünk hagyott idényben a csapat legeredményesebb játékosa volt, de az NB II. góllövőlistáján is a második helyen végzett 17 találatával.

Novákkal együtt már négyen távoztak a Tisza-partjáról a nyári átigazolási szezonban. Mint korábban írtuk, Molnár-Farkas Tamás Szegeden, Horgosi Donát Budafokon, míg Csirmaz István Csákváron folytatja pályafutását.

Novák Csanád 39 bajnoki mérkőzésen 20 gólt szerzett szolnoki színekben

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában