2021.09.06. 07:38
Tehetségközponttá lép elő a szolnoki egyesület
A szolnoki Tehetségközpont sportigazgatójának Csábi Józsefet választották.
Csábi József vezetőedző (balra) úgy érzi, még nem állt össze teljesen a csapat
Fotó: Kiss János
Tehetségközponttá nyilvánította a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. szakosztályát a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége, valamint a belga Double Pass nemzetközi auditáló cég – derült ki az MLSZ közleményéből.
Mint ismert, az MLSZ új struktúrát alakított ki az egész országot lefedő, megyei és régiós utánpótlásképző centrumok hálózatának kiépítésére. A hálózat alapvetően egy piramisrendszerre épül, melyben négy besorolási szintet különítenek el.
A piramis csúcsán a kiemelt akadémiák állnak. Ezt követik a tehetségközpontok, majd a körzetközpontok, végül az amatőr sportszervezetek. Az egyesületek besorolásának köszönhetően az MLSZ elnöksége, illetve a belga Double Pass auditáló cég közel nyolcvan magyar klubot vizsgált meg. Az eredmények összegzését követően az auditált egyesületek közül jelöltek ki huszonhét tehetségközpontot.
A szolnoki központ sportigazgatójának Csábi Józsefet, a MÁV FC NB II.-es labdarúgó-csapatának jelenlegi vezetőedzőjét választották. Munkatársai Romanek János szakmai és Kun Mihály operatív igazgató lesznek.